Index Vakbarát Hírportál

Tajvanra menekülő hongkongi aktivistákat fogtak el a kínai hatóságok

2020. szeptember 15., kedd 05:55

A kínai hatóságok is megerősítették, hogy a múlt hónapban elfogtak 12 hongkongit, akik a gyanú szerint Tajvanra próbáltak szökni egy motorcsónakkal. Erről a dél-kínai Sencsen város közbiztonsági hivatala a Vejpó kínai mikroblog-oldalon adott hírt közleményében, amely szerint a menekülő aktivistákat a dél-kínai Kuangtung tartomány parti őrsége fogta el augusztus 23-án, illegális határátlépés gyanúja miatt. A gyanúsítottakat ezt követően Sencsenben bűnügyi eljárás keretében vették őrizetbe. A közleményben hangsúlyozzák: a gyanúsítottak számára garantálják az őket megillető jogokat.

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap azonban a múlt héten arról számolt be, hogy a kínai hatóságok megtagadták az egyik őrizetbe vettől, hogy találkozhasson jogi képviselőjével.

Az elfogottak között van Andy Li demokráciapárti aktivista, akit a múlt hónapban már Hongkongban is őrizetbe vettek a pekingi kormányzat által júniusban bevezetett, hongkongi nemzetbiztonsági törvény megsértése miatt.

A 12 ember hozzátartozói szombaton rokonaik elengedését követelték a kínai hatóságoktól. Azt kérték továbbá, tegyék lehetővé számukra, hogy találkozhassanak jogi képviselőikkel, illetve felhívhassák családtagjaikat.

A hongkongi kormányzat Kuangtungban állomásozó képviselete szombaton közölte: a kínai hatóságoktól azt a tájékoztatást kapták, hogy a 12 hongkongi jó egészségügyi állapotban van, és kínai ügyvédeket fogadtak fel jogi képviselőiknek.

Rovatok