Index Vakbarát Hírportál

Német neonáci rendőröket függesztettek fel

2020. szeptember 16., szerda 18:34

Újfasiszta uszítás miatt felfüggesztettek huszonkilenc rendőrta németországi Észak-Rajna–Vesztfáliában – adta hírül az MTIHerbert Reul, a tartomány belügyminisztere elmondta: szerdán házkutatást tartottak lakásokban és 34 rendőrőrsön. A gyanúsított rendőrök a WhatsApp üzenetküldő alkalmazást használták szélsőséges tartalmak megosztásához. Megjelent például egy montázs, amelyen gázkamrába zárt menekültek láthatók.

Az uszító anyagokat öt különböző WhatsApp-csoportban terjesztették, melyek közül a legrégebbi 2012 óta működött. Augusztus 27-i az utolsó üzenet, ekkor bukkantak a csoport nyomára.

A WhatsApp az egyik legbiztonságosabb alkalmazás, közismerten népszerű a szürke zónában mozgó vagy esetleg illegális dolgokkal foglalkozó személyek és cégek között, mivel teljesen anonim, és a közfelfogás szerint nem lehet lehallgatni vagy feltörni.

A szóban forgó ügyben úgy jutottak a rendőrök a rasszista csoportok nyomára, hogy egy másik ügy miatt átvizsgálták a rendőrök mobiltelefonját. Az egyik rendőr aktív tagja volt az egyik neonáci csoportnak.

Herbert Reul kijelentette: szélsőjobboldaliaknak semmi keresnivalójuk nincsen az észak-rajna–vesztfáliai rendőrség kötelékében.Közölte továbbá, hogy különleges miniszteri megbízott foglalkozik majd a rendőrségen belüli szélsőséges tendenciák elhárításával.

Különösen veszélyes, hogy szélsőjobboldali idegenellenes személyek lehetnek a rendőrség kötelékében, hiszen éppen ellenük kellene harcolni – idézett a rendőrszakszervezet állásfoglalásából a Westdeutscher Rundfunk.

Rovatok