Index Vakbarát Hírportál

Budapesten a kirgiz külügyminiszter

2020. szeptember 17., csütörtök 18:10

„Úgy tűnik, a nyár kedvez a régóta húzódó ügyek lezárásának. Ma kirgiz kollégámmal és barátommal, Csingiz Ajdarbekovval ugyanis végre pontot tudtunk tenni évek óta zajló tárgyalásaink végére” – mondta a magyar miniszter a mai budapesti tárgyalásról.

Kijelentette: tisztázták a kettős adóztatás elkerüléséről és a befektetések védelméről szóló egyezmény szövegét. Ez nagy segítség lesz azoknak a magyar cégeknek, amelyek a közép-ázsiai országban szeretnének terjeszkedni. Elmondta: a közép-ázsiai régió gyorsan növekszik, folyamatosan nyílnak meg új piacok.

Szijjártó Péter hozzátette: Csingiz Ajdarbekov kirgiz külügyminiszter megköszönte a korábban Kirgizisztánnak küldött lélegeztetőgépeket, melyek jelentősen segítették a kirgiz nép járvány elleni küzdelmét. Hozzátette még, hogy Magyarország nagyon fontos partnere hazájának, és az első európai uniós tagállam, amellyel stratégiai partnerségre léphetnek.

Rovatok