Index Vakbarát Hírportál

Mérgezés bizonyítékai lehetnek, Alekszej Navalnij visszakéri a ruháit Oroszországtól

2020. szeptember 21., hétfő 19:58

Az orosz ellenzéki politikus hétfőn felszólította Oroszország vezetését, hogy adja át azokat a ruháit, amelyeket életveszélyes rosszullétekor viselt. Alekszej Navalnij így fogalmazott: 

Mielőtt megengedték volna (az orosz hatóságok), hogy Németországba vigyenek, leszedték rólam az összes ruhámat, és teljesen meztelenül küldtek tovább. Tekintettel arra, hogy novicsok idegmérget találtak a testemen, és az nagy valószínűséggel érintés révén hat, a ruháim nagyon fontos bizonyítékok. Követelem, hogy öltözékemet körültekintőn tegyék műanyag zsákba, és juttassák nekem vissza.

Az orosz belügyminisztérium szibériai közlekedési parancsnoksága hétfőn közölte, hogy folytatódik az előzetes vizsgálat az ellenzéki politikus kórházba kerülésének ügyében. Ennek keretében mintegy 200 embert kihallgattak, akik kapcsolatba léptek a politikussal, tanúi voltak tomszki és Tomszk megyei tartózkodásának, valamint utastársai voltak a repülőgépen. Vizsgálják a médiában és az interneten megjelent videofelvételeket, kommentárokat és interjúkat, amelyek a „történtekkel” kapcsolatos verziókat tartalmaznak.

Omszk megye egészségügyi minisztériuma közölte, hogy a politikus ruháit a nyomozás rendelkezésére bocsátották.

Az orosz ellenzéki politikus egyébként bejegyzésében rámutatott, hogy az előzetes vizsgálatnak a törvény által előírt 30 napos határideje lejárt. A TASZSZ hírügynökség ezzel kapcsolatban, jól értesült forrásra hivatkozva azt írta: az előzetest mindaddig nem fogják lezárni, amíg nem születik eljárási döntés arról, hogy a hatóságok megindítsák-e a büntetőeljárást, vagy ezt visszautasítsák. Jelen pillanatban nem találtak indokot a büntetőeljárás elindítására – nyilatkozott az informátor.

Alekszej Navalnij Vlagyimir Putyin elnök egyik legismertebb bírálója, augusztus 20-án annyira rosszul lett, hogy kómába esett a Tomszk–Moszkva repülőjáraton, a gép pedig egészségügyi kényszerleszállást hajtott végre Omszkban. Német közlés szerint három ország laborjaiban – egymástól függetlenül is kimutatták, hogy novicsok idegméreg került a 44 éves politikus szervezetébe.

Moszkva tagadja, hogy bármi köze lenne a történtekhez, és bizonyítékok hiányát emlegetve nem rendelt el bűnügy nyomozást.

Rovatok