Az 1930-as éveket idézi fel a Kelet-Ázsiát uraló politikai hangulat, mondta az Indexnek Mijake Kunihiko biztonságpolitikai szakértő. A világháborús Japánra jellemző nacionalizmus most Kínában hódít, a háborúval fenyegető folyamat pedig nagy nyomás alá helyezi az új japán kormányfőt.
Nem éppen egy álomállást nyert el Japán új miniszterelnöke, Szuga Josihide: miközben politikai mozgástere csekély, az egyre konfliktusosabb, a közeli jövőben akár háborúval is fenyegető kelet-ázsiai térségben kell megőriznie országa biztonságát. A 71 éves politikus múlt hét szerdán vette át a stafétát az egészségügyi okokból távozni kényszerült Abe Sindzótól, márpedig a volt miniszterelnöknek határozott elképzelése volt a diplomáciáról.
Az elmúlt közel nyolc év alatt a pacifista országból egy Washingtonnal szoros szövetséget ápoló, Kína ellensúlyozásában aktív szerepet vállaló középhatalmat épített fel.
– Szuga kénytelen lesz követni Abe Sindzó külpolitikáját, legfeljebb aktualizálhatja egyes elemeit – nyilatkozta az Indexnek Mijake Kunihiko, a Canon Globális Tanulmányok Intézetének kutatási igazgatója. A neves japán biztonságpolitikai szakértő szerint Abe a kevés, Japán számára életképes stratégiát építette ki, ami értelemszerűen korlátozza utóda mozgásterét. – Szuga ráadásul nem rendelkezik olyan mély diplomáciai tapasztalatokkal, mint Abe – folytatta Mijake, aki szerint ugyanakkor nem szabad alábecsülni a politikus képességeit: Abe kabinetfőnökeként ugyanis a legfontosabb ügyekben személyesen is részt vett.
A szakértő elemzése Szuga első külpolitikai lépéseiben is tetten érhető. A japán kormányfő elsőként Donald Trump amerikai elnökkel beszélt telefonon, s a két vezető egyetértett abban, hogy az országaik közti szövetség a térség békéjének és stabilitásának alapja. Megállapodtak abban is, hogy Tokió és Washington közösen lép fel az észak-koreai rakétakísérletek és az észak-koreai nukleáris fejlesztés jelentette fenyegetés ellen.
Mijake szerint ugyanakkor stratégiai szempontból kevéssé Phenjan, mint inkább Kína jelent veszélyt a térség biztonságára.
Kelet-Ázsiában Peking visszahozta az 1930-as éveket
– fogalmazott a szakértő, aki szerint a kínai politikai és társadalmi viszonyok a második világháború előtti Japánt idézik. – Ugyanaz a helyzet: adott egy feltörekvő nagyhatalom, amely történelmi igazságtételt és a világ ügyeiben nagyobb befolyást követel magának, miközben a status quo felrúgásáért akár a fegyveres konfliktusig is elmegy – tette hozzá. Ahogyan korábban Japán jogtalanul szállta meg a Mandzsúriát, a szakértő szerint most Peking sért nemzetközi szerződéseket Hongkong erőszakos visszacsatolásával, illetve hatalmának kiterjesztésével a Dél-kínai-tengeren.
Mijake más történelmi párhuzamokat is felmutatott. Az 1930-as években Japánban is megerősödött a nacionalista politika és a háborús retorika, a szakértő szerint most a kínai vezetés ugyanezekhez az eszközökhöz nyúl.
Ebből pedig az következik, hogy Hszi Csinping már nem hátrálhat meg. Ha bármiben eleget tenne az Egyesült Államok kérésének, a kínai emberek gyengének tarthatnák
– érzékeltette a nacionalista retorika veszélyét Mijake.
Mit tesz Japán a térség békéjének megtartásáért? – kérdeztem a szakértőt, Mijake szerint azonban Tokió egymagában aligha tehet rendet. – A kínai kollégáimat mindig figyelmeztetem, hogy tanuljanak Japán történelmi hibáiból, ne ismételjék meg azokat. A hangulat azonban nem olyan, hogy ez sokat segítségen – mondta a szakértő, aki szerint a térség fenntartásának biztosítása most elsősorban az Egyesült Államokra hárul. – Washingtonban végre meghallották azt, amit Tokió már évek, évtizedek óta jelez: Pekinggel szemben kizárólag az elrettentés stratégiája lehet sikeres – fogalmazott a szakértő. Az az 1980-as évektől folytatott amerikai politika, amely Kína világrendbe integrálását, gazdasági támogatását célozza, Mijake szerint nem volt eredményes. – Az Egyesült Államok részéről erre először Barack Obama elnök reagált, majd Trump folytatta az elrettentés stratégiáját – folytatta. Ennek része, hogy Washington erősíti kapcsolatait Japánnal és más regionális szövetségeseivel. Hozzátette, Abe Sindzó vezetése alatt Tokió jelentősen mélyítette kapcsolatait Ausztráliával és Indiával is, ami az Egyesült Államokkal kiegészülve a Kína visszaszorítását célzó, Négyoldalú Biztonsági Párbeszédet, vagyis a Quad-országokat alkotják. – Miniszterelnökként Szugának is ezt a munkát kell folytatnia – tette hozzá Mijake.
A szakértő szerint szintén folytatnia kell a japán fegyveres erők fejlesztésének új irányvonalát is, ami elsősorban a flotta fejlesztését célozza.
– Nem harckocsikra, hanem gyorsan mozgó, az amerikai flottát és a szövetségeseket jól kiegészítő hadihajókra van szükségünk – tette hozzá.
(Borítókép: Index)