Index Vakbarát Hírportál

A Covid is segít Trumpnak

2020. szeptember 23., szerda 13:39

Egyik fő választási ígérete az illegális bevándorlás visszaszorítása volt. Ebbe most besegít a Covid-járvány.

Nyolcezer-nyolcszáz kísérő nélküli gyermeket utasítottak ki az USA-ból március óta – Covid-veszélyre hivatkozva. A kitoloncolások egy része közvetlenül Mexikóba történt, de mintegy kétezer gyermek megvárhatta, amíg eredeti állampolgárságának országába repülhetett vissza. A márciusban kezdődő Covid-járvány és az azzal kapcsolatos korlátozó intézkedések a gyakorlatban a bevándorlási törvénysértésekkel kapcsolatos amnesztia végét jelentették az USA-ban. Ezalatt összesen 159 ezer határsértőt utasítottak ki, akik közül 8800 kísérő nélkül érkezett gyermek volt.

Emberjogi szervezetek emellett azért is tiltakoztak, mert míg március előtt külön erre a célra kialakított, államilag felügyelt szakintézményekben szállásolták el a határsértő, ügyük elbírálását váró gyermekeket, a Covid-járvány kezdete óta egyszerűen motelekben tartják őket, sokszor kifogásolható körülmények között. Emberjogi aktivisták, például a Human Rights First alapítvány, a Trump-kormányt azzal is megvádolták, hogy kifejezetten a saját céljaira is felhasználta a koronavírus-járványt, mivel az állami alkalmazottak védelmére hivatkozva leállította a közvetlenül a határokon történő menedékjogi kérelmek elbírálását.

Trump választási ígéreteinek egyike az illegális bevándorlás visszaszorítása volt, aminek határozottan igyekszik is eleget tenni.

A Washington Post szerint március óta összesen két ember kapott menedékjogot Amerikában humanitárius okokra való hivatkozással. Elemzők szerint ez akár nemzetközi jogi problémákat is felvet, mivel az USA több menekültügyi egyezmény aláírójaként nem járhat el mindenben önkényesen. „A közegészségügy és járványügy védelme, valamint embertársaink üldöztetéstől és kínzástól való megóvása nem zárhatja ki egymást!” – nyilatkozta Eliot Engel, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke.

Rovatok