Index Vakbarát Hírportál

Már hat EU-tagország jelentette be, hogy nem ismeri el legitim elnöknek Alekszandr Lukasenkót

2020. szeptember 23., szerda 22:06

Nem sokkal Alekszandr Lukasenko titkos beiktatásának híre után hat európai ország, így Németország, Szlovákia, Lettország, Litvánia, Észtország, valamint Lengyelország kormánya is azt közölte, hogy nem ismeri el a politikust Belarusz elnökének. 

Steffen Seibert német kormányszóvivő arról beszélt, hogy a fehéroroszországi választás nem volt sem tisztességes, sem szabad, és semmiben sem felelt meg a demokratikus követelményeknek. Ezért Alekszandr Lukasenko nem hivatkozhat arra, hogy demokratikus úton szerzett felhatalmazással tölti be hazája államfői tisztségét. Ebből pedig az is következik, hogy hiányoznak az elismerésének feltételei.

Kiemelik, hogy Németország az ellenzéki tüntetők, a békét, a demokratikus részvételt és a politikai változásokat kívánó fehéroroszországi emberek mellett áll.

Nem sokkal később a lengyel külügyi tárca jelentkezett egy tweettel, amely szerint szerdán újból beiktatott Alekszandr Lukasenko nem tekinthető legális elnöknek. Mateusz Morawiecki kormányfő szerint új, demokratikus elnökválasztásra van szökség.

„A nem demokratikus választásból kikerült elnököt” nem lehet legálisnak tekinteni, „függetlenül attól, hogy beiktatása titokban vagy nyilvánosan történik” – áll a varsói állásfoglalásban.

A nem nyilvános beiktatás „csak bizonyítja, hogy Lukasenko tudatában van annak, amit tett, amikor meghamisította a választási eredményt” – írta később a Facebookon Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, és megengedhetetlennek nevezte a fehéroroszok ellen alkalmazott hatósági erőszakot. 

Aljakszandr Lukasenko a hivatalos adatok szerint a szavazatok több mint 80 százalékával nyerte meg az augusztus 9-ei elnökválasztást. Az ellenzék csalásra hivatkozva nem fogadja el az eredményt, és az időközben Litvániába menekült Szvjatlana Cihanouszkaját tekinti államfőnek. Az országban rendszeresek a tüntetések, amelyek nagyságrendje sajtójelentések szerint vasárnaponként százezres.

A fehéroroszországi állami hírügynökség (BeITA) szerdán jelentette, hogy Lukasenko letette a hivatali esküt. Az előre nem bejelentett és a jogszabályokkal ellentétben a közszolgálati televízióban nem közvetített szertartást a beszámoló szerint száz ember jelenlétében tartották meg Minszkben, a Függetlenség Palotájában.

Rovatok