Index Vakbarát Hírportál

Lövések dördültek csütörtökre virradóra a minszki tüntetésen

2020. szeptember 24., csütörtök 12:17

A rohamrendőrök újra vízágyúval és könnygázzal oszlatták szét a tüntetőket csütörtök hajnalban Minszkben. Többen megsérültek. Helyiek arról számoltak be, hogy lövések is eldördültek a felvonulók és a rendőrök összecsapásai során.

A tiltakozások azután erősödtek fel és szélesedtek országos méretűvé Belaruszban, hogy Alekszandr Lukasenko elnök tegnap letette a hivatali esküt. A ceremóniát nem jelentették be előre, és noha törvény írja elő, nem közvetítették a televízióban. Az ellenzéki válaszul polgári engedetlenségre szólította fel a fehéroroszokat.

A Vjaszna nevű jogvédő szervezet szerint több városban összesen több mint kétszázötven embert vettek őrizetbe a kiújult megmozdulásokon. A fővároson kívül Hrodnában, Homelben, Bariszavban és más településeken is begyűjtöttek tiltakozókat. 

Több európai uniós ország máris jelezte: nem ismeri el Lukasenkót elnöknek. A 26 éve hatalmon lévő államfő hatodik mandátumát szerezte meg az augusztus 9-i elnökválasztáson a szavazatok több mint 80 százalékával. Az ellenzék szerint viszont elcsalta a választást, emiatt Belaruszban a voksolás óta folyamatosak a tüntetések.

(Borítókép: Tüntetés Minszkben 2020. szeptember 23-án. Fotó: BelaPAN / Reuters)

Rovatok