Index Vakbarát Hírportál

Moszkva tíz napon belül adatokat vár Berlintől Navalnij mérgezéséről

2020. szeptember 24., csütörtök 19:22

Felszólította a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnél (OPCW) működő orosz állandó képviselet csütörtökön a német felet, hogy szolgáltasson számára kimerítő adatokat az Alekszej Navalnij, a Jövő Oroszországa Párt vezetője szervezetében talált méregről.

A vegyifegyver-tilalmi szerződés értelmében a német félnek 10 napon belül kell tájékoztatnia orosz partnereit. Oroszország többek között Navalnij leleteire, biológiai anyagaira és egyéb klinikai mintáira tart igényt – adta hírül az MTI. Az orosz fél emellett azzal a kéréssel fordult Németországhoz, Franciaországhoz és Svédországhoz, hogy tartsák tiszteletben a jogsegélynyújtási kötelezettségeiket.

Ilja Tyihomov, az orosz külügyminisztérium sajtóosztályának helyettes vezetője a parlamenti alsóháznak az állami szuverenitás megvédésével és külföldi beavatkozás elhárításával foglalkozó ideiglenes bizottsága előtt azt hangoztatta, hogy a Navalnij-ügy a Nyugat által elindított „masszív dezinformációs kampány”, amelynek célja az orosz belpolitikai folyamatok befolyásolása és a „szankcióhangulat felkeltése”. Megemlítette az Európai Parlament szeptember 17-én elfogadott határozatát, amely azt javasolja az uniós intézményeknek, hogy sürgessenek nemzetközi vizsgálatot a Navalnij-ügyben, és Oroszországgal szemben alkalmazzák a „demokratizálás stratégiáját”, valamint követeljék tőle a júliusban elfogadott alkotmánymódosítások visszavonását.

Kira Jarmis, Navalnij sajtótitkára csütörtökön közölte az Interfax hírügynökséggel, hogy bírósági végrehajtók lefoglalták az ellenzéki politikus moszkvai lakását. A Navalnij által alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) és Ljubov Szobol júliusban 88 millió rubelt veszített egy rágalmazási perben Jevgyenyij Prigozsin Kreml-közeli üzletember egyik cége ellen. Navalnijt a bírság egyharmada terheli.

Alekszej Navalnij, Putyin elnök egyik legismertebb bírálója augusztus 20-án lett rosszul, amikor kómába esett a Tomszk–Moszkva repülőjáraton. A repülőgép egészségügyi kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, ahol Navalnijt szakemberek vették kezelésbe, majd augusztus 22-én hozzátartozói kérésére Berlinbe szállították tovább. Követői azt állították, hogy a politikust megmérgezték, amit az orosz állami vezetők többször visszautasítottak. Az amerikai külügy szerint ugyanakkor a politikus megmérgezését „magas szintű orosz vezetők” irányíthatták.

A 44 éves Navalnij szervezetéből vett minták alapján a német hadsereg, valamint egy francia és egy svéd laboratórium szakértői azt állapították meg, hogy az ellenzéki politikust az egykori Szovjetunióban kifejlesztett novicsok típusú harci idegmérgek egyik fajtájával mérgezték meg.

Moszkva a maga részéről kifogásolta, hogy a német fél sem az orosz főügyészség, sem a Navalnijt kezelő orvosok kérésére nem szolgáltatott információt arról, hogy milyen megállapításra jutott. Moszkva Berlin mellett Párizshoz és Stockholmhoz is jogsegélykérelemmel fordult. A méreganyagra vonatkozó bizonyítékok hiányára hivatkozva az orosz hatóságok bűnügyi nyomozást nem, csak előzetes vizsgálatot indítottak.

Rovatok