Nyelvi statisztikának alávetve az Európai Bizottság elnökének beszédét, egyértelmű, hogy az angol továbbra is uralni fogja az unió nyelvezetét. Bár a britek távoztak, nyelvük szerepe a vezető EU-s körökben nemhogy csökkenne, de még dominánsabbá válik.

Ursula von der Leyen szónoklata az unió helyzetéről három nyelvet használt, amelyek az Európai Bizottság hagyományos belső munkanyelvei. A korábbi bizottsági elnök, Jean-Claude Juncker is ezeken szólalt fel éves összefoglalóiban a 24 nyelvű testület előtt.

A felszólalás szómennyisége alapján 81 százaléka angolul, 12 százaléka németül és mindössze 7 százaléka hangzott el franciául. A beszéd elején franciául beszélt 80 másodpercig és a végén két és fél percig. A középső szakaszban kilenc és fél perc jutott a németre és 63 perc az angolra. Figyelembe véve a tapsokra elvesztegetett időt, az angol aránya végül 85 százalék lett, miközben a teremben egyetlen brit képviselő sem ült!

A britek távozása után a parlamenti képviselők között kevesebb mint húsz angol anyanyelvű maradt. Írországból 13 képviselő, de némelyikük számára az angol csak második nyelv lesz a gael mögött. Az angolt széles körben beszélik Máltán és Cipruson, de ezek az országok csak hat képviselőt vonultatnak fel. Ehhez képest a németek száma 96, az osztrákoké 9, és akad egy belga, aki az ottani német nyelvű közösségből származik.

Az angol vezető szerepe ellen a francia kormányok szinte keresztes hadjáratot folytattak az EU egész története során. Eredménytelenül. Ráadásul az angol „második nyelvként” is sikeres, mert az északi országok, a balti államok és az egykori kelet-európai kommunista blokkból érkezett képviselők is széles körben használják. Csak a latin/román nyelvű körben reménykedhetnek a franciául tudók, hogy második nyelvként alkalmazzák.

Márpedig a többnyelvűségtől való visszavonulás káros lehet az Európai Parlament számára. A bevezető szónoklat utáni első felszólaló, a német (bajor) Manfred Weber néppárti frakcióvezető szintén az angolra támaszkodott, majd további szónokok is ezt a nyelvet használták. Weber angol beszédét hallgatva nehéz nem észlelni a meghiúsult politikai ambíció hatását. Két évvel ezelőtt még az Európai Bizottság elnökének posztjáért küzdött, és bár ő lett a néppárti frakció jelöltje, végül egy másik német kereszténydemokratát választottak meg. Mivel az Európai Parlament identitásának fontos része a soknyelvűség is, Webernek németül illett volna felszólalnia.

A spanyol Iratxe García, a balközép Szocialisták és Demokraták elnöke szóvá is tette, hogy sokallja az angol nyelvű megszólalásokat. Érdekes egyébként, hogy miközben – a CIA jelentése szerint – a nagyvilágban a spanyolt kicsivel többen beszélik, mint az angolt, ennek a ténynek az Európai Unióban nincs szerepe. Ez azzal is jár, hogy az uniós események közvetítése a világ jelentős részének nem mond semmit. A parlamenti képviselők fülére alapjogként jár a szinkrontolmácsolás, de a közösségi média használóinak már nem. Ez viszont irritáló a Facebook- és Twitter-használóknak. Egyelőre ez látszik az angol nyelvű dominancia elsődleges okának.

Az unió helyzetéről szóló éves jelentést (egy kétszáz éves és merőben más gyökerű amerikai alkotmányos kötelességet majmolva) még José Manuel Barroso portugál bizottsági elnök vezette be 2010-ben. Tíz évvel később azt látni, hogy hiába kedveskednek ilyen nagyívű beszámolókkal az EP-nek, az súlyában lassan a háttérbe szorul, és egyre inkább a nyugat-európai tematikákra összpontosít. Az idei Von der Leyen-jelentés már inkább egy közösségimédia-produkciónak tűnt, amely semennyire nem tűri a többnyelvűséget. A nyelvek közötti váltás, ami régebben színes jellemzője volt az Európai Parlamentnek, mert kifejezte a kontinens kulturális pluralitását, sajnos egyáltalán nem működik a közösségi médiában. Inkább csak a gonoszkodó mémeket és kommenteket táplálja. Amelyek menetrendszerűen meg is érkeztek.

(Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke beszédet mond az Európai Unió helyzetéről az Európai Parlament plenáris ülésén 2020. szeptember 16-án. Fotó: John Thys / AFP)