Index Vakbarát Hírportál

Még több zónában korlátozzák a szabad mozgást Madridban

2020. szeptember 25., péntek 15:31

Tovább növeli azoknak a területeknek a számát a madridi tartomány vezetése, ahol korlátozzák a lakosok szabad mozgását a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében – jelentette be a helyi autonóm kormány egészségügyi tárcavezetőjének helyettese. Antonio Zapatero elmondta: a megszorítások kiterjesztése újabb 167 ezer embert érint, így a 6,6 millió lakosú régióban jövő hétfőtől már több mint egymillió emberre vonatkozik.

Ők a szabályok szerint csak meghatározott esetekben hagyhatják el a lakhelyük szerinti zónát, ilyen például a munkavégzés, az oktatás és az orvosi ellátás. Emellett a kijelölt területeken felére csökkentik az üzletek és éttermek befogadóképességét, továbbá rövidülnek a nyitvatartási idők is. A parkokat és játszótereket lezárják.

Az intézkedések a főváros nyolc kerületét, illetve a vonzáskörzetében található nyolc települést érintik. Mindezek összesen 45 egészségügyi körzetet foglalnak magukba, ezek alapján határozták meg a korlátozások területi határait.

Antonio Zapatero hangsúlyozta: a döntést szigorúan szakmai kritérium alapján hozták meg, az állampolgárok és az egészségügyi rendszer védelmét szem előtt tartva. Emlékeztetett, hogy a járványügyi szabályok megszegése bírságot von maga után, amelynek mértéke 600 és 600 ezer euró (217 ezer forint és 217 millió forint) között lehet.

A politikus arra kérte a madridi tartomány összes lakosát, hogy a következő időszakban mondjanak le a nem elengedhetetlen utazásokról, programokról. A helyi kormány javasolja emellett a távmunka előnyben részesítését, valamint a munkahelyeken a fokozatos beléptetés alkalmazását is.

A jövő héten megkezdik a tartományban élők tömeges szűrését az úgynevezett antigéngyorsteszttel, amely torokváladékból vett minta alapján 15 perc alatt mutat eredményt. A tesztek megbízhatósága 93–99 százalék között van.

A járványügyi védekezés a tartományi kormányok hatáskörében van, de a központi spanyol kormány szigorúbb intézkedéseket látna indokoltnak a madridi régióban.

Salvador Illa pénteken arról beszélt, hogy a tárca azt javasolta a madridi vezetésnek, hogy a korlátozásokat terjesszék ki az egész fővárosra, valamint minden olyan településre, ahol az elmúlt két hétben meghaladta az ötszázat az igazolt esetszám százezer lakosra vetítve, ami feleannyi, mint az életbe léptetett korlátozások küszöbértéke.

A két kormány hétfőn jelentette be: szoros együttműködésben fognak dolgozni, és közös járványvédelmi munkacsoportot hoznak létre azzal a céllal, hogy megtervezze és koordinálja a térségi járványellenes stratégiát az ország többi régiójához képest kiugró esetszámokat mutató tartományban. Hetek óta Madridból jelentik a regisztrált koronavírus-fertőzöttek legkevesebb harmadát, átlagosan 1500 új esetet naponta.

A spanyol egészségügyi minisztérium legfrissebb tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában ezer új fertőzést igazoltak Madridban, országosan pedig 4122 új esetet mutattak ki. Az eddig regisztrált esetszám meghaladta a 716 ezret. Egy nap alatt 114-en, egy hét alatt 475-en hunytak el koronavírus-fertőzés következtében, amely eddig 31232 ember halálhoz járult hozzá. Kórházban jelenleg több mint 11 ezer Covid-beteget ápolnak, közülük több mint 1400-an vannak intenzív osztályon.

Rovatok