Index Vakbarát Hírportál

Háborús bűnökért kell felelniük a Koszovói Felszabadítási Hadsereg veteránjainak

2020. szeptember 26., szombat 00:17

A Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egykori tagjainak szövetségénél razziázott az Európai Unió koszovói igazságügyi és rendőri missziója (EULEX), letartóztatták Hysni Gucatit, a szövetség elnökét – adta hírül az MTI a Koha Ditore koszovói napilapra hivatkozva.

Az akcióra 24 órával azután került sor, hogy a kémfőnök Salih Mustafát, aki szintén az UCK veteránja volt, Hágába szállították, hogy háborús bűnökkel vádolják meg az 1998–1999-es szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett cselekményei miatt.

A veteránszövetség elnöke azt ígérte, nyilvánosságra hozza az UCK tagjainak bírósági eljárására vonatkozó papírokat, amelyekről nem tudni, hogyan kerültek a birtokába. Az EULEX munkatársai ezeket a dokumentumokat is lefoglalták.

Az 1998–1999-es szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai ügyészség emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával júniusban bíróság elé állította a volt elnököt, Hashim Thacit és az UCK több más tagját.

A kérdés Koszovóban megosztó: a szerbek bűnözőként tekintenek a  Koszovói Felszabadítási Hadsereg tagjaira, az albánok szabadságharcosként.

Rovatok