Mostantól Soós Zoltán Székelyföld legnagyobb, ma már román többségű városának vezetője. Az előző húsz évben Dorin Florea volt a polgármester.
Marosvásárhely húsz év után újra magyar polgármestert választott Soós Zoltán személyében, az eddig összeszámolt szavazatok alapján behozhatatlan előnnyel vezet. Soós 2016-ban is indult már a tisztségért, de akkor szoros versenyben alulmaradt a várost 2000 óta vezető Dorin Floreával szemben. A román polgármester a mostani választáson nem indult újra, Claudiu Maiort, a baloldali Pro Románia párt jelöltjét támogatta. Ezzel a 2000-ben leköszönő Fodor Imre után újra magyar polgármestere van a legnagyobb – román etnikai többségű – székelyföldi városnak.
Soós korábban a kampányhajrában az Indexnek adott interjújában arról beszélt, hogy egy Marosvásárhely van, két nagy nemzeti közösséggel, és ugyanaz a problémája románnak és magyarnak. Emellett a következőket mondta:
Leginkább az a fontos, hogy megmozduljon a város. Nemcsak a választás napján, hanem úgy általában is. Húsz éve állunk egy helyben. Egyfajta dugóba kerültünk, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Ezen kell változtatni. Nem kell ehhez nagy dolgokat kitalálni. Számos jó példa van a környékünkön Kolozsvártól Sepsiszentgyörgyig, olyan városok, amelyek mind előttünk járnak. Nem szégyen tőlük tanulni!
Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád szerzett újabb mandátumot – írja a Transindex. Székelyudvarhelyen a Főtér szerint szintén az eddigi polgármester, Gálfi Árpád újrázott. Kézdivásárhelyen Bokor Tibor, az eddigi RMDSZ-es polgármester győzött.
Szatmárnémetiben Kereskényi Gábor az új polgármester, Kovács Jenőt az előrejelzések szerint ötödször is megválasztották Nagykároly első emberének, Szászrégenben pedig Márk Endre Dezső nyert.
Kolozsváron Emil Boc eddigi polgármester nyert, a szavazatok mintegy 54 százalékával, őt közel 39 százalékkal Emanuel Ungureanu, az USR-PLUS jelöltje követi. Temesváron a jobbközép-liberális USR-PLUS aratott sikert, a német nemzetiségű Dominic Fritz győzött. A korábban Horst Köhler volt német köztársasági elnök kabinetfőnökeke Nicolae Robu eddigi liberális polgármestert előzte meg – írja a Főtér.ro.