Index Vakbarát Hírportál

Merénylőnek hitték, most már állampolgársággal jutalmaznák Youssefet

2020. szeptember 28., hétfő 22:27

Francia politikusok állampolgársággal jutalmaznák azt az algériai bevándorlót, aki megpróbálta feltartóztatni a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap volt szerkesztősége előtt néhány napja elkövetett támadás feltételezett elkövetőjét. A rendőrség először gyanúsítottként vette őrizetbe a férfit.

A 33 éves Youssef a francia Le Monde napilapnak elmondta: miután egy férfi hentesbárddal megsebesített két embert a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap volt párizsi szerkesztőségének közelében, a rendőrség a merénylet egyik gyanúsítottjaként őt is őrizetbe vette, mert a metró térfigyelő kameráin úgy látták, hogy beszélgetett a feltételezett elkövetővel. Azt hitték róla, hogy tettestárs, pedig ő csak fel akarta tartóztatni az elkövetőt.

Az algériai férfit kihallgatása után péntek éjjel szabadon engedték. „Hős akartam lenni, és a rács mögött találtam magam” – mondta az algériai férfi, akinek honosítása érdekében több szervezet és politikus is szót emelt. Youssef tízéves tartózkodási engedéllyel legálisan tartózkodik Franciaországban.

A férfi péntek délután először a támadás egyik sebesültjének, egy 28 éves nőnek a kiáltásaira lett figyelmes, majd a második sebesült, egy 33 férfi jajveszékelését is hallotta.

„Ekkor láttam meg a gyanús férfit, aki a Richard-Lenoir metrómegálló felé futott, rögtön utánaeredtem” – mondta a férfi a lapnak. Látta, ahogy a támadó bement a metróba, ahol eldobta a hentesbárdot, amellyel az áldozataira támadt.

A peronon utolértem, és megkérdeztem tőle, hogy mit csinált. Egy papírvágó kést rántott elő. Mondott valamit, de nem értettem belőle semmit. Azt hiszem, nem franciául beszélt. Meglepően nyugodt volt

– tette hozzá. Az algériai férfi ezután feljött a metróból, és a jelentkezett a rendőrségen tanúskodni, de ott elmondása szerint megbilincselték, a fejére csuklyát húztak.

Youssef ügyvédje, Lucie Simon szerint a védence nem értette, mi történik vele, és nagyon megijedt, amikor az ügyészség terrorcselekménynek nyilvánította a támadást. Azért is csalódott volt, mert a francia televíziók eleinte arról beszéltek, hogy egy 33 éves algériai hajthatta végre a támadást, miközben ő feltartóztatni akarta a támadót. A merénylő személyazonossága még mindig nem teljesen tisztázott.

A feltételezett pénteki elkövetőt a támadás helyszínétől mintegy ötszáz méterre fogták el, csupa vérfolt volt a ruhája. A rendőrség először azt közölte, hogy a 18 éves, pakisztáni születésű férfi három évvel ezelőtt érkezett Franciaországba felnőtt kíséret nélkül. A belügyminisztérium szerint az illető nem állt a rendvédelmi szervek megfigyelése alatt. Egy hónapja előállították tiltott fegyverviselés miatt, de figyelmeztetés után elengedték.

A mobiltelefonja átvizsgálása után a titkosszolgálatok azonban hétfőn azt állapították meg, hogy 25 éves, és Zaheer Hassan Mahmoudnak hívják.

A feltételezett támadó egy szeptember 25-én rögzített, és az internetre feltöltött kétperces felvételen előzetesen vállalta a tettét, és elmondta, hogy bosszút akart állni a Charlie Hebdón, mert a lap szeptember 2-án újra közzétette azokat a Mohamed-karikatúrákat, amelyek miatt terrortámadás érte a lapot 2015 januárjában. A férfi ugyanakkor nem tartozott semmilyen terrorszervezethez.

(Borítókép: Rendőrök és helyszínelők a késes támadás helyszínén a Charlie Hebdo régi irodájánál Párizsban 2020. szeptember 25-én. Fotó: Gonzalo Fuentes / Reuters)

Rovatok