Index Vakbarát Hírportál

Döntött a londoni bíróság, marad az Uber a brit fővárosban

2020. szeptember 28., hétfő 13:59

Az illetékes londoni bíróság hétfői végzése alapján folytathatja tevékenységét a brit fővárosban az Uber, amelynek lejárt taxiszolgáltatási engedélyét a londoni közlekedési hatóság tavaly nem hosszabbította meg.

A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) tavaly novemberben közölte, nem állít ki az Uber számára új szolgáltatási engedélyt, mivel úgy ítéli meg, hogy a cég nem felel meg a londoni taxiszolgáltatási engedélyek birtokosai számára előírt feltételrendszernek. A vállalat azonban fellebbezett, és ennek elbírálásáig folytathatta londoni működését. 

A londoni Westminster kerület magisztrátusi bírósága hétfőn ismertetett végzésében közölte: jóllehet az Uber múltbeli üzleti tevékenységét „visszásságok és szabálysértések jellemzik”, a vállalat azonban folyamatosan javítja működésének körülményeit, és immár megfelel a londoni taxiszolgáltatás feltételrendszerének” – írja az MTI. Az eljáró bíró mindazonáltal csak 18 hónapra rendelte el az Uber szolgáltatási engedélyének visszaadását, bár a vállalat  öt évre kérte az újabb működési engedélyt. A TfL kétszer is elutasította az Uber londoni működési engedélyének megújítását, tavaly november előtt, azt megelőzően pedig 2017 szeptemberében, akkor is azon a címen, hogy a cég – amely 2012 óta van jelen Londonban – nem teljesítette a felelősségteljes vállalati tevékenység kritériumait.

A westminsteri magisztrátusi bíróság azonban a vállalat akkori fellebbezését elbírálva 2018 nyarán úgy döntött, hogy az Uber ismét teljes körű engedély birtokában működhet a brit fővárosban, de a cég által kért öt év helyett csak 15 havi próbaidőre. A bíróság kikötötte: ennek lejártával a hatóságok ismét megvizsgálhatják, hogy az Uber megfelel-e a taxiszolgáltatási szabályoknak. A próbaidős engedély tavaly szeptemberben lejárt, de akkor a cég két hónapra szóló hosszabbítást kapott. A TfL azonban novemberben közölte: jóllehet az Uber a két évvel korábbi állapothoz képest számos javítást hajtott végre, továbbra is rengeteg olyan jelenség volt tapasztalható a működésében, amely közvetlenül veszélyeztette az utasok biztonságát. A városházi közlekedésszervező cég a novemberi határozatban a kirívó esetek között említette, hogy csak 2018 vége és 2019 eleje között, egy két hónapos ellenőrzési időszakban, a cég 14 ezer esetben végzett utasszállítást olyan sofőrökkel, akik csalárd módon szerzett engedéllyel – rendszerint más gépkocsivezetők nyilvántartásába feltöltött fotókkal – vezettek.

Sadiq Khan londoni polgármester a bíróság hétfői döntését kommentálva leszögezte:

a TfL-nek „teljesen igaza volt”, amikor tavaly másodszor is elutasította az Uber londoni engedélyének meghosszabbítását. Khan is hangsúlyozta azonban, hogy a cég azóta javította tevékenységét. A polgármester hozzátette: a városháza továbbra is szoros figyelemmel kíséri az Uber működését, és habozás nélkül ismét közbelép, ha a cég nem teljesíti az utasok védelmét szolgáló szigorú előírásokat.

A társaságnak 45 ezer sofőrje van Londonban, és a kocsirendeléshez szükséges mobiltelefonos alkalmazást csaknem négymillió londoni töltötte le.

(Borítókép: Peter Summers / Getty Images)

Rovatok