Index Vakbarát Hírportál

Ovisokat mérgezett, halálra ítélték

2020. szeptember 29., kedd 09:41

Vang Jun kínai óvónő tavaly került letartóztatásba, miután Zsiaucso városában 23 gyermeket kellett mérgezéssel kórházba szállítani, közülük egy életét vesztette – írta meg a BBC.

A bíróság bejelentése szerint Juan, miután pedagógiai vitába került kollégáival, nátrium-nitritet kevert az azok felügyeletére bízott gyermekek reggelijébe.  

Nem ez volt az óvónő első mérgezéses esete: korábban szintén ugyanezzel az anyaggal mérgezte meg férjét, aki azonban csak könnyű tüneteket mutatott. 

A bíróság nyilatkozata szerint

az elítélt aljas és veszélyes ember, tettének következményei pedig rendkívül súlyosak. Megérdemli a legsúlyosabb büntetést.

Bár Kína nem közli az évente végrehajtott kivégzések számát, emberi jogi szervezetek szerint évi több ezer ügyről lehet szó.

Az ítéletet méreginjekcióval vagy kivégzőosztaggal fogják végrehajtani. 

Rovatok