Index Vakbarát Hírportál

Háromnapos demonstrációsorozat kíséri Matteo Salvini bírósági tárgyalását

2020. október 1., csütörtök 15:46

Az olasz ellenzéki Liga politikusai és tagjai, valamint civilszervezetek demonstrációkat szerveznek a jobboldal vezetője, Matteo Salvini előzetes bírósági tárgyalása alkalmából. A politikus azért áll bíróság elé a szicíliai Cataniában, mert

tavaly nyáron, még belügyminiszterként nem engedte partra szállni a Gregoretti olasz katonai hajóval érkező migránsokat.

Nyugodt vagyok és teljes a bizalmam a bírákban, remélem, nem lesz folytatása ennek a szerintem teljesen megalapozatlan eljárásnak – nyilatkozta Matteo Salvini Rómában. Azt azonban abszurdnak találja, hogy bírósági megjelenésével egy időben a baloldali kormányerő Demokrata Párt a szélsőbaloldali csoportokkal együtt vonul utcára ellene – tette hozzá.

Catania városát három napra a Matteo Salvini mellett és ellene tüntetők foglalták el.

A Liga csütörtöktől a kikötő területén mindenki előtt nyitott találkozókat rendez Az olaszok a szabadságot választják mottóval a párt politikusai és más jobboldali közéleti résztvevőkkel.

Többek között jelen van a Matteo Salvini tanácsadójaként ismert Giancarlo Giorgetti, valamint Angela Maraventano volt lampedusai alpolgármester. Az MTI szerint a találkozó szombat délelőtt szolidaritási tüntetéssel zárul, amelyhez a Liga szövetségese, Giorgia Meloni az Olasz Testvérek (FdI) elnöke, valamint Antonio Tajani, a Hajrá Olaszország (FI) alelnöke is csatlakozik. Sajtóértesülések szerint legalább ötezer, előre regisztrált résztvevőt várnak, akiket a szervezők biztonságos távolságra állítanak majd egymástól. A demonstrációhoz Matteo Salvini is csatlakozik a bírósági ülést követően.

Liga not Welcome! – jelszóval tüntetnek szintén szombat délelőtt Matteo Salvini ellen szélsőbaloldali csoportok, amelyekhez nem kormányzati szervezetek (NGO) is csatlakoznak, valamint a PD is jelezte részvételét.

Cataniában emiatt rendkívüli biztonsági készültség lépett életbe.

Sajtóértesülések szerint a szombaton esedékes előzetes tárgyaláson semmilyen döntés nem születik. Nunzio Sarpietro bíró további üléseket rendelhet el, majd ezt követően határoz arról, mely vádpontokat tartja megalapozottnak, és bíróság elé állítják-e Matteo Salvinit vagy sem.

A Gregoretti katonai hajó 135 fős migránscsoporttal tavaly július 28-án kapott engedélyt a kikötésre a szicíliai Augustában, a migránsok partra szállását azonban akkori belügyminiszterként Salvini nem engedélyezte. Feltételként azt szabta, hogy a csoport tagjai ne maradjanak Olaszországban, hanem osszák szét őket az erre önkéntesen jelentkező európai uniós tagállamok között.

Rovatok