Index Vakbarát Hírportál

Hongkongba „visszatért a béke”

2020. október 1., csütörtök 13:37

Október elsején ünnepli Kína a Kínai Népköztársaság 1949-es kikiáltását, amely egyben nemzeti ünnep. Ennek tiszteletére az egész országban tartanak megemlékezéseket, katonai felvonulásokat.

Nincs ez másképpen Hongkongban sem. A volt brit kolóniában azonban a társadalom egy része Peking-ellenes véleményét szeretné kifejezni, mivel a kínai kormányzat a korábban, az 1997-es visszacsatoláskor kötött szerződésben biztosított jogait csorbítja.

A népköztársaság-párti hongkongi főminiszter, Carrie Lam a nemzeti ünnepen a „béke visszatérését” üdvözölte beszédében, miközben egy maroknyi tüntető próbálta felvenni a harcot a kivezényelt jelentős rendőri túlerővel szemben – tudósított az AFP.

A tüntetések megrendezését jelentősen megnehezítették az év elejétől kezdve egy szigorú nemzetbiztonságról szóló törvény keretében, melyről korábban az Index is beszámolt.

Lam főminiszter asszony a látványos megemlékezésen így nyilatkozott:

Az elmúlt hónapok tapasztalatai elvitathatatlanul azt mutatják a világnak, hogy társadalmunkba újra beköszöntött a béke. (…) Országunk biztonsága visszaállt Hongkongban is és polgáraink újra szabadon gyakorolhatják jogait a jogszabályok keretein belül.

Tavalyi, a népköztársaság megalakulásának 70 éves évfordulóján heves összecsapások történtek a demokráciapárti tüntetők és a rendőrök között.

A hatóságok a koronavírusra tekintettel minden megmozdulást betiltottak. A jelenlegi szabályozás értelmében szigorú korlátozások vannak érvényben a négy embernél több résztvevőt számláló rendezvényeken. 

Az AFP értesülése szerint az idei megemlékezéskor 6000 rendőrt vezényeltek ki a város biztosítására, ez a kétszerese annak, ahány rendőrt az eddigi tüntetések idején bevetettek.

A nemzeti ünnepen számos mozgalom tartotta meg tüntetését kis csoportosulásokban, ügyelve arra, hogy ne lépjék túl a négyfős létszámot. Lee Cheuk-Yan aktivista, a Törvényhozó Tanács korábbi tagja így nyilatkozott az eseményekkel kapcsolatban:

Ma Kínában azokat, akik szabadságot akarnak, elnyomják, míg az elnyomók hatalmon vannak.

Rovatok