Index Vakbarát Hírportál

Folytatódnak az orosz-amerikai tárgyalások a hadászati fegyverekről

2020. október 4., vasárnap 20:03

A hadászati stabilitásról folytatott orosz-amerikai konzultációk újabb fordulóját hétfőn, a szokásos néhány hónapos szünet után Helsinkiben fogják megtartani. Az előző megbeszélést augusztus közepén Bécsben rendezték meg.  A hírről a Kommerszant című orosz lap számolt be először moszkvai és washingtoni forrásokra hivatkozva, majd az Interfax hírügynökségnek az orosz külügyminisztérium is megerősítette. Szintén szokás szerint az orosz küldöttséget Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes, az amerikait Marshall Billingslea elnöki leszerelési különmegbízott vezeti majd. 

A tárgyalássorozatnak különös aktualitást ad a jelenlegi légvédelmi eszközökkel igen nehezen leküzdhető hiperszonikus, azaz a hangsebességénél legalább ötször gyorsabb ballisztikus vagy cirkálórakéták fejlesztésére és rendszerbe állítására indított verseny, amelynek olyan szereplői vannak mint az amerikai X-51 Waverider, vagy az orosz K-47M2 Kindzsál.

Rovatok