Index Vakbarát Hírportál

Gábor Zsazsa temetése: elhalasztva

2020. október 5., hétfő 13:50

Decemberben temethetik el Budapesten a díva hamvainak azt a részét, amely nem maradt Los Angelesben, tudta meg az Index. Frédéric von Anhalt herceg, a kilencedik férjből lett özvegy már most Magyarországra akart utazni, de nem tud, mert meghosszabbították a beutazási korlátozásokat, és nem akar karanténba vonulni. Állami temetés nem lesz.

A legutóbbi hírként felröppent, hogy november helyett decemberben tarthatják meg az új tervek szerint Gábor Zsazsa magyarországi temetését a budapesti Fiumei úton. Özvegye, Frédéric von Anhalt herceg ugyanis a koronavírus-járvány miatt egyelőre nem jön el Németországból, mert nem akar karanténba vonulni – tudta meg az Index Bokor Balázstól, a Magyar Hollywood Tanács elnökétől, volt Los Angeles-i főkonzultól, aki a temetés részleteit egyezteti az özveggyel. 

Nyáron még arról volt szó, hogy az életének 100. évében, 2016 végén elhunyt hollywoodi díva 2012-es végakaratának – miszerint magyar földben szeretne nyugodni – szeptemberben tehetnek eleget. De az időpontot előbb novemberre, most pedig az év végére kellett halasztani a járványügyi korlátozások miatt. Von Anhalt az októberre várt, hátha a magyar kormány lazít a szabályozáson, de hiába számított erre. Így azonban karanténba kellene vonulnia, amit – értesülésünk szerint – nem szeretne. A nyáron, Amerikában már karanténba került egyszer – annyi elég is volt neki. 

kAPCSOLÓDÓ
Meghalt Gábor Zsazsa

Meghalt Gábor Zsazsa

Hitelesen könnyed primadonna volt, még ha a Moulin Rouge-ban rosszul is tátogott. Leborotvált fejjel alakította Sztálin szeretőjét.

Széfbe helyezett hamvak 

Zsazsa hamvainak egy részét 2016 végén Los Angelesben temették el, a fennmaradó részt hozza az amerikai–német özvegy Budapestre.

Von Anhalt – aki a díva kilencedik férje volt, de évtizedeket töltöttek együtt – a minap az urnáról az Express német lapnak azt mondta

Jelenleg egy bankszéfben található. De azt nem árulom el, hogy melyik városban. 

A budapesti temetésnek aktualitást adhat, hogy decemberben lesz Zsazsa halálának negyedik évfordulója. 

Korábban arról is volt szó, hogy a színésznő állami temetést kaphat, de ez végül nem így lesz. 

Gábor Zsazsa rokonságban állt Tom Lantos, magyar származású egykori amerikai kongresszusi képviselő feleségével. Megkérdeztük a Lantos családot, képviseltetik-e majd magukat a budapesti búcsúztatáson, de egyelőre nem kaptunk választ. 

(Borítókép: Gábor Zsazsa magyar származású színésznő hamvait tartalmazó urna egy csokor rózsa mellett a Beverly Hills-i Good Shepherd templomban tartott gyászszertartáson 2016. december 30-án. Az egykori hollywoodi filmcsillag 2016. december 18-án 99 éves korában hunyt el Los Angeles-i otthonában. A díva hamvait Budapesten helyezik örök nyugalomra. (MTI/EPA/Mike Nelson)

Rovatok