Index Vakbarát Hírportál

Felmentettek egy istenkáromlásért halálra ítélt keresztényt Pakisztánban

2020. október 6., kedd 14:40

Szavan Maszihot több mint hat évvel ezelőtt ítélték halálra, és azóta siralomházban várta kivégzését. A keresztény férfi bűne mindössze az volt, hogy nem a Pakisztánban többségi muzulmán vallást követte. Felmentése után hamarosan szabadon engedik, de családjának addig is rejtőzködnie kell, mert a fenyegetések miatt életveszélyben vannak.

Az Indiától éppen muzulmán többsége miatt kivált országban többször is előfordult, hogy már a pereskedés során megölték vagy meglincselték a vádlott hozzátartozóit.

Mindeddig az országban egyetlenegyszer mentettek fel keresztényt az istenkáromlás vádja alól. Aszja Bibi nyolc évet töltött a halálsoron istenkáromlás miatt, majd elengedése 2018-ban erőszakos tüntetéshullámot váltott ki az egész országban. De jelenleg is legkevesebb 12 olyan keresztény van börtönben Pakisztánban, akit istenkáromlás miatt halálra ítéltek, és várja a fellebbviteli bíróság ítéletét.

Közben egy másik vallási eredetű összetűzés is borzolja a kedélyeket a 220 milliós országban. A rendőrség egy professzor ellen indított hajtóvadászatot, miután hitvitába keveredett egy kollégájával, akit végül agyonlőtt. Az áldozat az ahmadija vallási kisebbséghez tartozott, akik ugyan muszlimnak vallják magukat, de nem ismerik el őket muzulmán vallásúnak, mivel prófétának tekintik vallásuk alapítóját, miközben az iszlám szerint Mohamed volt Allah utolsó prófétája. Az ahmadiják emiatt évtizedek óta szembesülnek halálos fenyegetésekkel, megfélemlítéssel és az ellenük folytatott gyűlöletkampánnyal. 1984 óta legalább 260 ahmadija vált gyilkosság áldozatává Pakisztánban.

Rovatok