Index Vakbarát Hírportál

17-re emelkedett a szíriai bombarobbanás áldozatainak a száma

2020. október 7., szerda 11:53

Az autóba rejtett bomba az észak-szíriai Al-Bab városának egyik legforgalmasabb részén robbant fel. A merényletet úgy időzítették, hogy a lehető legtöbben legyenek a környéken, ráadásul a megsérült épületek romjai is sokakat maguk alá temettek.

A helyszínen tizennégyen vesztették életüket, és a súlyos sérültek közül később további hárman haltak meg. A halottak többsége nő és gyermek. 

A város Aleppótól északra fekszik, a török hadsereg által elfoglalt biztonsági zónában. Bár az akciót egyetlen szervezet sem vállalta magára, a szíriai kurd autonóm régió vezetése éppen előző nap jelentette be, hogy kegyelemben részesít az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető közel 25 ezer embert, és nem vállal felelősséget többé további 45 ezer külföldi fogolyért.

Eltávolítjuk a szíriaiakat az al-holi táborból, és csak a külföldieket hagyjuk ott, akikkel másképp fogunk foglalkozni

– jelentette be a Szíriai Demokratikus Erők nevű kurd vezetésű milíciaszövetség politikai szárnyának vezetője. Ilham Ahmed a döntést azzal indokolta, hogy a tábor túl nagy tehertételt jelent, mivel falain belül mindennaposak a gyilkosságok és erőszakcselekmények. 

Az al-holi táborban több mint 70 ezer ember zsúfolódott össze, akiket a szíriai kurd milíciák fogtak el a dzsihadistákkal folytatott harcok során.  

Rovatok