Index Vakbarát Hírportál

Litvánia pénzt adott belorusz rendőrségi drónok beszerzésére

2020. október 7., szerda 01:07

Litvánia csupán pénzt folyósított egy európai uniós projekt keretében Belorusziának drónok rendvédelmi célú beszerzéséhez

– mondta újságíróknak Renatas Pozela, a balti ország rendőrfőkapitánya. Az EUObservernek arra a hírére reagált, miszerint drónokat adtak át Minszknek, s ez aggodalmakat vetett fel a kormányellenes tüntetésekkel kapcsolatban.

A litván rendőrség nem vett részt semmiféle beszerzésben Beloruszia számára. Mindössze teljesítettük a megállapodás szerinti pénzügyi kötelezettségünket

– mondta Pozela, aki hangsúlyozta: mindez még májusban történt, a vitatott augusztus 9-i elnökválasztás előtt, amelyen a 26 éve hatalmon lévő Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök megszerezte hatodik mandátumát.

A rendőrfőkapitány szerint 850 ezer eurós (306 millió forint) projektről van szó, amely az Európai Bizottság határmenti együttműködés fejlesztéséről szóló programjainak keretében valósul meg Lettország és Litvánia bevonásával. Mint mondta, a források 52 százalékát Beloruszia kapja, 48 százalékát pedig Litvánia.
  
Ezzel szemben az EUObserver kedden azt jelentette, hogy Vilnius szeptember 16-án tizenöt, az EU által vásárolt drónt adott át Minszknek. Ez a brüsszeli hírportál szerint olyan aggodalmakat vetett fel, hogy a szerkezeteket a két hónapja zajló kormányellenes tüntetések résztvevőinek megfigyelésére használhatják fel. A litván rendőrség az EUObserver szerint leszögezte, hogy olyan közönséges drónokról van szó, amelyek kereskedelmi forgalomban kaphatók, és nem alkalmasak személyek beazonosítására.

A vitatott tisztaságú belorusz elnökválasztást követően, amelyen a hivatalos adatok szerint a voksok 80,1 százalékával nyert Lukasenka elnök, tüntetések kezdődtek Minszkben és az ország több más városában. Az ellenzék és a nyugati országok szerint a hatalom elcsalta a választást, ezért a tiltakozók Lukasenko távozását és új választások megtartását követelték. A hatóságok brutálisan léptek fel a voksolás nyomán kibontakozott megmozdulások résztvevőivel és szervezőivel szemben. A második helyen végzett Szvjatlana Cihanouszkaja, a fő ellenzéki elnökjelölt, jelenlegi ellenzéki vezető pedig Litvániába menekült.

Rovatok