Index Vakbarát Hírportál

Ebből nem lesz népszerűség: alkoholtilalmat vezet be a kormányzati alkalmazottak számára Kína

2020. október 8., csütörtök 08:35

Garantáltan nem lesz túl népszerű a kínai kormány egy, a Daily Mail által észrevett rendelkezés szerint, amely munkaidő alatt és után is megtiltja a köztisztviselők és az állami cégek alkalmazottai számára a hétköznapi alkoholfogyasztást. Az indoklás értelmében erre azért van szükség, hogy az alkalmazottak hatékonyabban „koncentráljanak a munkájukra”, s hogy javítsák a kormány imázsát. A hivatalos tájékoztatás szerint ezzel vennék elejét a különböző vesztegetéseknek is, amelyek gyakran pazar, irodán kívüli, italt tartalmazó étkezések során történnek.

Azoknak, akiknek a munkahét folyamán mégis „inniuk kell”, külön kérvényt kell benyújtaniuk, amelyben meg kell adniuk az esemény jellegét, a többi résztvevő személyazonosságát és azt, hogy előreláthatólag mennyi alkoholt terveznek fogyasztani.

Bár több tartományban már a nyár folyamán bevezettek hasonló intézkedéseket, a téma ezen a héten vált felkapottá, s kerültek elő a bírálatok is, amelyek túlzónak tartják a rendelkezést.

Rovatok