Perón közepesen tehetős farmercsaládban született Buenos Aires közelében, szülei alig másfél évtizeddel korábban vándoroltak ki Olaszországból, s telepedtek le Argentínában. Tizenöt évesen katonai iskolába jelentkezett, tizennyolc éves korára már alhadnagyi rangban szolgált. Az argentin vezérkarnál kezdte meg katonai pályafutását. Egész nézetrendszere különbözött az akkor általánosnak tekinthetőtől, s hamarosan kiépítette politikai összeköttetéseit. Hipólito Yrigoyen elnök 1930. szeptember 6-ai megbuktatásában jelentős szerepet játszott az akkor már ezredes Perón is. A következő években több európai országban volt katonai attasé, ekkor ismerkedett meg Hitler és Mussolini eszméivel, rendszerével. Az 1943-as argentínai katonai puccs után egy évvel már hadügyminiszter és alelnök volt, s demagóg népjóléti programja, béremelési ígéretei révén egyre népszerűbbé vált.

Élete azt követően vett éles fordulatot, hogy 1944-ben megismerkedett a fiatal és vonzó, de a színészi pályán nem különösebben sikeres Eva Maria Duartéval, akit hamarosan feleségül vett. Amikor Perónt 1945 őszén féltékeny tábornoktársai letartóztatták, Evita és a szakszervezetek több százezres tüntetést szerveztek, hogy kiszabadítsák. Perón egy évvel később elsöprő győzelmet aratott az elnökválasztáson, nem kis részben feleségének köszönhetően. Evita a hagyományokkal szakítva tevékenyen részt vett és kulcsszerepet játszott a kampányban, ő volt az első argentin nő, aki tevékenyen politizált, és az első, aki a nyilvánosság előtt nadrágban mutatkozott.

Perón és az imádatig menő rajongással övezett Evita gyökeresen megváltoztatták az országot. A peronizmus lényege a gazdagok gyűlölete, a szegények szeretete volt,

- hirdették. Az új elnök feszített ütemű iparosításba fogott, korlátozta a magántőke mozgását, bevezette a nyolcórás munkaidőt, a kötelező munkahelyi biztosítást, még a munkahelyi tisztálkodás lehetőségét is megkövetelte. A külföldi tulajdonú nagyvállalatokat és a szakszervezeteket államosították, a sajtót szigorúan ellenőrizték.

A néptömegek életkörülményei jelentősen javultak, úgyhogy fogékonynak bizonyultak Perón populista szólamaira, aki az 1951-es választásokat is megnyerte - nem kis részben azért, mert a nők akkor szavazhattak először. A férjét istenítő beszédeket tartó Evita valóságos intézménnyé vált, és ő valóban sokat tett az egyszerű emberek sorsának jobbra fordításáért. Megalakította a peronisták női szárnyát, és felkarolta a városi társadalom kisemmizettjeit, az "ing nélküliek" többmilliós rétegét. Azt azonban az argentin sajtó nem verte, verhette nagydobra, hogy "a szegények gyámolítója" milyen fényűző életet él: Párizsból hozatta drága szőrméit, Cartier-ékszereit, Dior-kosztümjeit. Evita 1952-ben meghalt, ettől kezdve valóságos szentként kezdték tisztelni.

Perón magánéleti tragédiájával egy időben elnökként egyre-másra hozta a fedezet nélküli közérzetjavító intézkedéseket, és a gazdaság a kettős teher alatt megroggyant. Ami korábban elképzelhetetlen lett volna, 1954-ben félmillió munkás lépett sztrájkba, melléjük álltak a nagytőkések és a földbirtokosok is, a hadsereg és a katolikus egyház is előhozakodott sérelmeivel. Az egész társadalom Perón ellen fordult, akinek uralmát 1955. szeptember 19-én puccsal döntötték meg. A bukott elnök Paraguayba menekült, majd Spanyolországban telepedett le. 1961-ben feleségül vett egy bártáncosnőt, aki felvette az Isabel Perón nevet. Száműzetése alatt hazájában puccsok, katonai és polgári kormányok, gerillamozgalmak követték egymást, miközben a gazdaság folyamatosan hanyatlott.

A kiábrándultság nosztalgiát szült, 1973-ban ismét a peronisták győztek a választásokon. A hetvennyolc éves, súlyosan beteg Perón diadalmenetben tért haza és októberben elnökké választották, az alelnöki posztra feleségét állította. Az idős és beteges elnök csak csalódást okozott a jobb élet reményében rá szavazóknak. Megpróbálta rendbe hozni a katasztrofális helyzetben lévő gazdaságot, de sikertelenül próbálta meg alkalmazni az Európából ellesett szociáldemokrata elveket. 1974. július 1-jén bekövetkezett halála minden bizonnyal a bukástól mentette meg.

Az elnöki tisztséget a magát Isabelitának neveztető özvegy örökölte, aki hiába kísérelt meg Evita nyomdokaiba lépni. A gazdaság egyre reménytelenebb helyzetbe került, az infláció felgyorsult, miközben kiéleződtek a peronista frakciók ellentétei. A folyamat végére ismét a hadsereg tett pontot: az 1976. március 24-i, Isabel Perón hatalmát megdöntő újabb puccsal lezárult a peronizmus korszaka. Szelleme azonban nem halt meg: az elmúlt évtizedekben több argentin elnökjelölt is peronista programmal győzött.

A Perón halála után nyilvánosságra került információk megerősítették, hogy ő és Evita szerepet játszott a nácik által összerabolt zsidó vagyon Argentínába kerülésében, a második világháború után a német háborús bűnösök közül sokan kaptak a dél-amerikai országban menedékjogot, az általuk fizetett pénz egy része Evita svájci számláját gyarapította.

Juan Perón egykori nyári rezidenciája helyén ma múzeum található Buenos Aires elővárosában, San Vicentében, ahol 2006 óta hamvait őrzik.

(Borítókép: Juan Domingo Perón 1950-ben. Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary)