Index Vakbarát Hírportál

A belarusz elnök szerint alkotmányozó gyűlést kell választani

2020. október 9., péntek 19:35

Az egész népet képviselő népi gyűlést kell választani az ország alkotmányának módosításához – jelentette ki pénteken Minszkben Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök a BelTA állami hírügynökség jelentése szerint.

Vezető tisztségviselőkkel aktuális kérdésekről tartott tanácskozásán az elnök hangsúlyozta, a társadalmat alkotó valamennyi erőt be kell vonni az alkotmánymódosításba és népi gyűlést kell összehívni, és ez elé kell beterjeszteni a parlament által az alkotmány, a kormányzás, az önkormányzatok, gazdasági kérdések kapcsán tett javaslatokat. Közölte: szervezőbizottságot kell létrehozni, és meg kell tartani a választásokat a Belarusz Népi Gyűlésbe.

Az augusztus 9-i vitatott tisztaságú elnökválasztáson a hivatalos eredmény szerint 80,1 százalékkal hatodik mandátumára újraválasztott Lukasenko kijelentette, hogy a belaruszok a békére és a rendre szavaztak, és vezetésnek teljesítenie kell a nép akaratát.

„Nálunk jogállam van, nem szabad megengedni a bűnözés tombolását, nehogy azt gondolja bárki is, hogy ilyen feltételek mellett a törvény nem működik” – jelentette ki. Bírálta, hogy egyes felsőoktatási intézmények diákjai elhanyagolják az oktatást, és személycseréket helyezett kilátásba az intézményeknél. Az elégedetlenségi mozgalomban is részt vevő szakszervezetek kapcsán megjegyezte, hogy azok „feladata a dolgozók jogainak védelme”.

A választások óta folyamatosak az elnök távozását követelő ellenzéki tüntetések Belaruszban. Tüntetők ezreit vették őrizetbe, az ellenzék vezetői többnyire vagy őrizetben vannak, vagy külföldre menekültek.

Az elnökválasztáson második helyen végzett, de az ellenzék szerint valójában győztes Szvetlana Tyihanovszkaja pénteken felszólította a nőket, hogy világszerte tartsanak a hét végén tüntetéseket Lukasenko-rezsim ellen. „A világ különböző részein élő nőknek tömegesen kell felvonulniuk a bátor belaruszok támogatására” – áll az ellenzéki politikus stábja által közzétett közleményben.

A közlemény szerint a fő rendezvényt Minszkben tartják szombaton, ahol a nők virágot fognak osztogatni a politikai elnyomás elleni szolidaritás jeleként. Az Európai Unió szerint a választás nem volt sem tiszta, sem méltányos, így nem ismeri el elnöknek Alekszandr Lukasenkót elnöknek.

Rovatok