Index Vakbarát Hírportál

Rendőrségi akció lett a vége a házfoglalásnak

2020. október 9., péntek 12:59

Rendőrök számolták fel a berlini szélsőbaloldali szcéna egyik központját a „Liebig 34“-et. Ez a hír első hallásra a harmincas évek törvénytelenségeit idézi, azonban ezúttal egy tegnap kezdődött, teljesen szabályos, jogszerű akcióról ír a Die Welt

Az ingatlant két éve, törvénytelenül megszállva tartó lakók ellen régóta folytatott összes perét megnyerő tulajdonos kérésére a berlini bíróság elrendelte a ház kiürítését. A tegnap este indult rendőrségi akcióban betörték az elbarikádozott bejáratot és 50 lakót lakoltattak ki, többségük ellenállás nélkül elhagyta az ingatlant. Az ezzel párhuzamosan, a szomszédos utcákon kialakult tüntetés során egyre többen, néhányan közülük erőszakosan követelték a folyamat leállítását, a képek tanulsága szerint többeket őrizetbe vettek. 

Az épületet megszállók egy része minden lehetséges módon igyekezett megakadályozni a jogos tulajdonba vételt, eközben a jelentés szerint több ajtót körfűrésszel kellett szétvágni. Jól mutatja, hogy mekkora erőket kellett mozgósítani a feladathoz, hogy szövetségi hatóságok nyolc tagállamból 1500 rendőr bevetéséről számoltak be a Liebig utca környékén.

Az okozott károk mértékét és az épület szerkezeti stabilitását szakértők vizsgálják. 

Rovatok