Index Vakbarát Hírportál

Fejetlenség és káosz uralkodik Kirgizisztánban

2020. október 9., péntek 05:55

A miniszterelnök-helyettes vezette kabinet próbálja ellátni az állam alapvető feladatait, de a vasárnapi választások után kitört tömegtüntetések nyomán kaotikus állapotok uralkodnak a közép-ázsiai országban. Az államfő és lemondott kormányfő nem mutatkoznak a nyilvánosság előtt, biztosan nem is tudni, hogy egyáltalán még az országban vannak.

Nem egyértelmű, hogy ki gyakorolhatja a hatalmat, miután lemondott Kubatbek Boronov kormányfő két nappal a megválasztása után, mivel a választási bizottság a tüntetések nyomására kedden érvénytelenítette a választások eredményét. 

Erkin Aszrandiev az idén februárban lett miniszterelnök-helyettes, és a kormány sajtószolgálatának közleményéből ítélve most ő vezeti a kabinetet.

Mivel a tüntetők a kormány hivatali épületét is elfoglalták, a kormány máshol kényszerül ülésezni, és  próbálja fenntartani az állam zökkenőmentes működésének látszatát a zavargásoktól feldúlt országban. A kabinet sajtószolgálata szerint a kormányülésen olyan hétköznapi kérdéseket  vitattak meg, mint az őszi-téli fűtési szezonhoz való előkészületek, a koronavírus-járvány terjedése elleni harc és a költségvetés. 

Az állam vezetői eltűntek

Az Interfax orosz hírügynökség Omurbek Szuvanalijev, a nemzetbiztonsági tanács helyettes vezetőjétől úgy értesült, hogy Szooronbaj Dzsejenbekov államfő és Kubatbek Boronov volt miniszterelnök holléte nem ismert, és a tüntetések kezdete óta ők nem jelentek meg a nyilvánosság előtt.

Az államfő sajtószolgálata ugyanakkor tudatta csütörtökön, hogy Dzsejenbekov a fővárosban, Biskekben tartózkodik, és ellátja az elnöki teendőit. 

Megfigyelők szerint Szooronbaj Dzsejenbekovnak a nyilvánosságtól való félelme nem alaptalan, hiszen az elmúlt tizenöt évben már két államfőt is megbuktattak Kirgizisztánban.

A parlamentet felforgatták, két csonka testület is alakult

A 6,5 milliós közép-ázsiai ország leköszönő törvényhozó testülete időközben két csonka parlamentre vált szét, mivel számos ellenzéki csoport alakult, és egymástól függetlenül kívánják érvényesíteni a népakaratot.  Egyik önjelölt törvényhozás sem a parlamentben ülésezik, mivel azt a tüntetők elfoglalták és szétverték. 

Az egyik csonka testület egy fővárosi szállodában tartották meg szerdai gyűlését, de határozatképtelen volt, mivel nem volt jelen elég képviselő. 

A zűrzavart többen is igyekeznek kihasználni

Az elmúlt napokban zajló tüntetések során több elítélt politikust is kiszabadítottak, köztük Szadir Zsaparovot, akit az egyik parlamenti szövetség által létrehozott, úgynevezett koordinációs tanács kiáltott ki miniszterelnöknek, míg a másik csoportosulás nem ismeri el őt.

Zsaparovon kívül Tilek Toktogazijev és Omurben Babanov is vezetni akarja a kormányt. Ők más-más ellenzéki csoportok választottjai.

Az önkormányzatok és a gazdaság sem úszhatja meg az átmeneti fejetlenséget. Kirgiz politikai elemzők zöme úgy látja, hogy

önjelölt és másodrangú pártok önkényesen, gátlás nélkül ragadnak meg és osztanak el maguk között különféle tisztségeket az országos és önkormányzati hatalmi szervekben.

A TASZSZ orosz hírügynökség szerint

ismeretlenek ellenőrzése alá került több tucat vállalat, bánya és más ipari létesítmény is.

Ezt széles körben úgy értelmezik, hogy amíg a hatalmi vákuumot nem tölti be senki, nem állítják helyre a rendet, az opportunisták „szabad rablásba″ kezdtek.  

Rovatok