Index Vakbarát Hírportál

Bezárják a középiskolákat Szlovákiában, hétfőtől távoktatás lesz

2020. október 11., vasárnap 15:46

Már vasárnap megjelenik az a rendelet, amely szerint hétfőtől határozatlan időre távoktatásra állnak át a szlovák középiskolákban – írja a Paraméter Branislav Gröhling iskolaügyi miniszter bejelentését követően. A tárcavezető a központi válságstáb ülése után közölte azt is, hogy a diákok már ne is induljanak vissza a kollégiumokba, a pedagógusokat pedig felkérte, hogy tájékoztassák a diákokat a távoktatás részleteiről, és néhány hétre előre készítsék el az órarendeket. 

A lap szerint az óvodákban és az általános iskolákban, továbbá a nyolcosztályos gimnáziumok alsó négy évfolyamán továbbra is az eddigi rend szerint várják a gyerekeket.

Ugyanakkor az óvodákban is kimondottan javasolják majd a gyerekek szájmaszkviselését, kinn és bent egyaránt.

Az iskolákban pedig kötelezővé teszik, nemcsak az osztálytermekben és folyosókon, de a tornatermekben is. A korlátozás érinti a szabadidőközpontok és művészeti iskolák csoportjainak működését is. A napközik és az étkezdék működhetnek tovább bizonyos szigorítások mellett, amit a rendeletben részleteznek majd.

Mindössze a háromévesnél fiatalabbak, valamint a hallássérült, autista és mentálisan sérült gyerekek kapnak felmentést a maszkviselés alól. 

További korlátozó intézkedésként az alapiskolákban a tanítás utáni tevékenységeket beszüntetik, és nem lesznek sí- és úszásoktatások, iskolai kirándulások sem.

A lap idézte a Denník N értesülését is, amely szerint a válságstáb ülésén nagy vita indult

az  éttermek és a konditermek bezárásáról.

A járványügyi bizottság ugyanis javaslatot tett erre is, ám Richard Sulík gazdasági miniszter az intézkedés ellen van, mondván, azzal lehúzhatják a rolót az érintettek.

Szlovákiában az elmúlt 24 órában 1054 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak, amivel 19 851-re emelkedett a fertőzöttek száma. Ebből 14 159-en számítanak aktív fertőzöttnek, 48-an pedig súlyos, kritikus állapotban vannak a World-o-meter adatai szerint. A portál a szlovák közegészségügyi adatokra hivatkozva azt írja, hogy az újonnan azonosított betegek közül 531 nő és 523 férfi,

korban pedig a néhány hónapos csecsemőtől A 87 éves nyugdíjasig terjednek.

A Paraméter szerint a magyarlakta járásokban összesen 157 beteg van. 

Rovatok