Index Vakbarát Hírportál

Egy 15 éves fiút avatnának az internet szentjévé

2020. október 12., hétfő 17:16

Szombaton szülei jelenlétében avatták boldoggá Carlo Acutist, aki 2006-ban, tizenöt évesen halt meg leukémiában.

A számítástechnikai ismeretei miatt zseninek tartott, 1991-es születésű fiú általános iskolásként tanította meg magát  programozni egy egyetemi tankönyv segítségével, majd animációk készítésébe kezdett. Az egyház iránt szülei ellenére szorosan vonzódó gyermek 7 évesen kérvényezte, hogy elsőáldozó lehessen, amit engedélyeztek számára.

Carlo Acutis helyi katolikus szervezetek honlapjait tartotta rendben, saját felületén pedig katalógusban rendszerezte a csodákat.

Az evangéliumok szellemében használta az internetet, hogy annyi  emberhez érjen el, amennyihez csak lehetséges

– mondta a püspök szentbeszédében. Hozzátette, a fiú tizenéves létére látta, hogy felelősséggel kell bánni a világhálóval, és nem a rabszolgájává válni.

A fiút saját kérésére Assisiben temették el, így akart tisztelegni példaképe, Assisi Szent Ferenc szegények iránti odaadása előtt. Az internet szentjeként számontartott ifjú boldoggá avatási ceremóniája is itt zajlott. Jelenleg ő a legfiatalabb boldoggá avatott személy, de 2017-ben már avattak boldoggá egy kilenc- és egy tízéves portugál pásztorfiút, akik az 1900-as évek elején látták Szűz Máriát legeltetés közben.

Rovatok