A magyar kormányfő az utóbbi fél évben két olyan elnökkel is találkozott, akiknek országa rövid időn belül belpolitikai káoszba süllyedt. Egyikük, a biskeki vezető pár órája mondott le. Kérdés, a magyar kormány milyen szempontok alapján köt megállapodásokat olyan államokkal, amelyek a bírálóik szerint korruptak és diktatórikusak, megfigyelők szerint pedig hosszú távon nem is tartható fent a rendszerük.
Csütörtököt mondott ma Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz elnök hatalma, miután országában zavargások törtek ki a helyi ellenzék szerint elcsalt, október 4-i választások után. A kirgiz államfő pár órája jelentette be, hogy lemond.
Nem ragaszkodom foggal-körömmel a hatalomhoz. Nem szeretnék olyan elnökként bevonulni
Kirgizisztán történetébe, mint aki vért ontott, és lövette saját polgárait
– indokolta döntését Dzsejenbekov. Pedig a múlt héten még – orosz sajtóforrások szerint – Dzsejenbekov kijárási tilalommal és utazási korlátozással járó rendkívüli állapotot rendelt el Biskekben, és a katonaságot is a fővárosba vezényeltette. Korábban a lemondásához a rend helyreállítását szabta feltételül, és elutasította a tüntetők által a börtönből kiszabadított Szadir Zsaparov ellenzéki képviselő kormányfői kinevezését. Szerdán viszont mégis jóváhagyta Zsaparov miniszterelnöki tisztségét, lemondó nyilatkozatában pedig felszólította a tüntetőket, hogy a rend helyreállásának érdekében hagyják el az utcákat. A rendvédelmi erőket pedig arra utasította, hogy ne engedjenek a provokációnak és ne ontsanak vért.
Tréfásan hathat első látásra, hogy ezzel tovább bővült azoknak a politikusoknak a listája, akik nem sokkal korábban találkoztak Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, majd megbuktak. Dzsejenbekovot a magyar kormányfő szeptember végén, Budapesten fogadta, napokkal a kirgiz parlamenti választások előtt. Egyebek közt egy 50 millió dolláros közös fejlesztési alapról állapodtak meg. Kevesebb, mint egy héttel később pedig káoszba süllyedt a kirgiz politika.
Az idén júniusban Alekszandr Lukasenko belarusz elnök fogadta a magyar miniszterelnököt, augusztusban pedig ugyancsak tömeges tüntetések törtek ki a kelet-európai országban; ezek a mai napig tartanak. A Lukasenko-rezsim mindazonáltal még tartja magát.
Dzsejenbekov már a sokadik a sorban. A hivatalos álláspont szerint a magyar kormányfő főként gazdasági megfontolásokból találkozott a listán szereplőkkel. Más kérdés, hogy ezeknek a vezetőknek egy részét korruptnak vagy éppen diktatórikusnak tekintik – holott nemcsak keleti vezetők, nyugati polgári demokráciák politikusai is vannak köztük.
A fent említett politikusok sorsa nem minden esetben volt előrelátható, Strache ibizai videójának kiszivárogtatását nem lehetett sejteni, ahogyan azt sem, hogy megölik Kuciakot. Mubarak Egyiptoma sem feltétlenül számolt azzal, hogy az évtized elején egy tunéziai zöldségárus felgyújtja magát, abból pedig a térségen átsöprő válsághelyzet alakul ki arab tavasz elnevezéssel.
Szaakasvili, Kubilius, Berlusconi és Janukovics, és immár Dzsejenbekov esetében azonban legalább a gyanú felmerülhetett, hogy a társadalmi elégedetlenség, a belpolitikai helyzet vagy éppen a külföldről jövő nyomás/beavatkozás megingathatja hatalmukat. Meglehet: a magyar kormányfő szorosabb politikai és gazdasági együttműködés reményében biztosította támogatásáról a bizonyos esetekben bajban lévő külföldi politikusokat. Berlusconi bizalmatlansági szavazás elébe nézett, Szaakasvili nagyratörő álmokat dédelgetett. A barát azonban a bajban is barát. Ha Szaakasvili pártja nyert volna a parlamenti választásokon, akkor Orbán Viktornak nagyhatalmú barátja lett volna Grúziában. Ha Fico megússza a Kuciak-gyilkosságot, meghálálta volna a sorosozást. Berlusconi nagyra becsülhette volna a támogatást azt követően, hogy nem kell lemondania. Janukovics pedig – ha nem bukik meg –, valószínűleg nem tart a balhé a mai napig Kijevvel a kárpátaljai magyarság nyelvhasználata körül.
Magyarország kisebb ország, amely nem rendelkezik jelentős ásványkincs- és energiaforrás-tartalékokkal. Ennek fényében pedig arra van ítélve, hogy függjön nagyobb, például földgázzal és kőolajjal megáldott országoktól. Bizonyos országokban pedig tekintélyelv uralkodik, így ha valamit el akar érni az ember a gazdaság vagy kereskedelem szempontjából, akkor nem árt jó viszonyt ápolni annak vezetőjével. Ennek egyik módja a baráti gesztusok kimutatása.
Nem véletlenül újították fel Gül Baba türbéjét Recep Tayyip Erdogan török elnök budapesti látogatásának idejére, és volt jelen a magyar miniszterelnök a török elnök és delegációja imájánál. Egy kis budapesti közlekedési káosz is belefért ebbe. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő sem véletlenül érkezett Budapestre, ahol kijelentette: a cionizmust Magyarországról indította Herzl Tivadar.
A török népek esetében emlékezhetünk a „baltás gyilkos”, Ramil Szafarov kiadására Azerbajdzsánnak; ő, mint a gúnyneve is elárulja, baltával ölte meg örmény szobatársát. Szafarovot nemzeti hősként ünnepelték hazaérkezésekor, és ellenben a hivatalos megállapodással, egyetlen percet sem töltött börtönben. Mi több, még elő is léptették. Tetszik, nem tetszik, a földgázban és kőolajban gazdag Azerbajdzsánnál ez piros pont volt. A gazdasági érdekek pedig felül tudják írni a felekezeti szolidaritást: Magyarország a jelenleg is zajló hegyi-karabahi konfliktusban a muszlim azeriek mellett foglalt állást.
Tavaly a Mol Nyrt. mintegy 460 milliárd forint értékben szerzett érdekeltséget Azerbajdzsán egyik legnagyobb olajmezőjében. Ezt megelőzően pedig a Bakuban rendezett Türk Tanács ülésén jelentette ki Orbán Viktor, hogy a magyarokban kipcsak vér csörgedez. A videó alapján márpedig a kormányfőnek is nehezére esett a kipcsakokról beszélni, azonban Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz elnök láthatóan felderült ezen. Vannak vagy nincsenek kipcsakok Magyarországon? – ez azonban lényegtelen. Ám a gesztus számít, ahogy az is, hogy a Türk Tanács tagországai rokonnépként tekintsenek a magyarokra. A magyarországi Kurultáj is ezt a célt szolgálja, de ez már a kulturális diplomácia része.
A kirgiz helyzetnek mindenekelőtt rendeződnie kell, s bár a Türk Tanácsban is tanúsította Magyarország, hogy nem csupán baráti, de rokonnép is vagyunk, azt még nem tudni, hogyan viszonyul majd az új kormányzat Budapesthez. Létrejön a fejlesztési alap? Eleget tesznek a frissen lemondott Dzsejenbekov által kötött kétoldalú megállapodásoknak? Ez annak a tekintetében is aggodalomra ad okot, hogy jelentések szerint a kirgiz belügyi válságban önjelölt pártok ragadnak meg tisztségeket, míg mások ipari vállalatokat vontak az ellenőrzésük alá.
A magyar miniszterelnök júniusban látogatott Minszkbe, ahol Alekszandr Lukasenko belarusz elnök fogadta. Kereskedelmi és együttműködési megállapodásokat írtak alá. Augusztus elején pedig szintén választási csalás miatt tömegtüntetések törtek ki Belaruszban, amelyek immár második hónapja zajlanak.
Több kérdés is felmerül: miért nem számolt ezeknek a lehetőségével a magyar diplomácia? Dolgozik-e a hírszerzés, jelzi a zavargások lehetőségét? Figyelembe veszi-e a kormány a hírszerzés és a külképviseletek esetleges ajánlásait vagy figyelmeztetéseit? Figyelemmel követi-e a külgazdasági és külügyminisztérium az adott országokban zajló folyamatokat? És ha kormányváltás következik be, van-e garancia arra, hogy az új hatalom tiszteletben tartja a korábban megkötött megállapodásokat? A külügy vagy a magyar kormány készül-e az esetleges kormányváltásokra, keresi a kapcsolatot az ellenzékkel?
Dzsejenbekov bukott, ami azonban nem akkora dolog annak fényében, hogy 2005 óta ő a harmadik államfő, akinek felkelés döntötte meg a hatalmát. Meglehet, hogy ez a kirgiz politikának egy sajátossága.
Lukasenkót ismét szárnyai alá vette a Kreml, a belarusz hatóságok pedig különböző terrortaktikákkal próbálják megtörni a tüntetőket. Eközben Lukasenko hajlandóságot mutat arra, hogy tárgyaljon az ellenzékkel, a minap négy órát beszélgetett a bebörtönzött ellenzéki vezetőkkel. Mégpedig a börtönben. Megfigyelők szerint hatalmát békés úton nem fogja átadni; erre utal az is, hogy lőfegyverek bevetésével fenyegette meg a tiltakozókat a belügyminisztérium.
Egyelőre úgy tűnik: a belarusz rendszert nem söpörte még el a népharag, s könnyen lehet, nem is tudja.
Az Index megkereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot is a fentebbi kérdésekkel, amelyekre az alábbi választ kaptuk:
A Belarusszal és Kirgizisztánnal kötött megállapodások hosszútávon alapozzák meg a gazdasági kapcsolatrendszer fejlesztését, a magyar oktatási, energetikai és export lehetőségek kiszélesítésére irányulnak, amellyel további magyarországi munkahelyek jöhetnek létre. A látogatásokat hazánk a hosszabb távú érdekek mentén és nem az aktuális választási esélyek latolgatása alapján szervezi. Az államok és kormányok közötti megállapodások hosszútávú célokat és feladatokat fogalmaztak meg, amelyek túlnyúlnak egy-egy parlamenti vagy elnökválasztási cikluson. Az országok közötti megállapodások végrehajtása a mindenkori legitim kormányzatok feladata.
Kifejezetten Minszkkel kapcsolatban megjegyzik:
Hazánk Belarusz kapcsán a lengyel álláspontot osztja. Az Európai Unió tagállamai augusztus 11-én és szeptember 24-én fogadtak el közös nyilatkozatot Belaruszra vonatkozóan. Az uniós megnyilvánulások így nyilvánvalóan Magyarország álláspontját is tükrözik. Figyelemmel kísérjük a kirgizisztáni helyzet alakulását, és bízunk annak mielőbbi, békés úton megvalósuló rendeződésében.
(Borítókép: Azerbajdzsán elnöke, Ilham Aliyev, a ma lemondott kirgiz elnök, Szooronbaj Dzsejenbekov, Recep Tayyip Erdogan és Orbán Viktor a türk nyelvű államok együttműködési tanácsának 7. csúcstalálkozóján 2019. október 15-én. (Fotó: török elnökség / Murat Cetinmuhurdar / Handout / Anadolu Agency a Getty Images-en keresztül)