Index Vakbarát Hírportál

Több, mint 600 olyan rabot engedtek szabadon a szíriai kurdok, akinek köze lehet az Iszlám Államhoz

2020. október 15., csütörtök 23:07

Több, mint 600 szíriai rabot engedett szabadon csütörtökön a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab milíciaszövetség Szíria északkeleti részén, akiket az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezethez fűződő kapcsolatai miatt vettek őrizetbe korábban - közölte egy kurd szóvivő információi alapján az MTI.

A 631 fogvatartott mindegyike szíriai állampolgár, és nem tapad vér kezükhöz - nyilatkozta a dpa német hírügynökségnek Ámdzsad Oszmán, a kurd vezetésű SDF politikai szárnyának számító Szíriai Demokratikus Tanács (SDC) szóvivője. Ugyanakkor az Iszlám Államhoz köthető egyetlen külföldi állampolgárt sem engedtek szabadon - tette hozzá.

Mint jelezte, ők az első foglyok, akiket szabadon engedtek a börtönökből azt követően, hogy sikerült megállapodni az amnesztia tekintetében a térségbeli arab törzsekkel.

A szíriai kurdok az Iszlám Állam terrorszervezet harcosainak - köztük külföldieknek - ezreit, valamint családtagjait tartják fogva az SDF által 2016-ban létrehozott börtönökben és táborokban. A kurdok az évek során oroszlánrészt vállaltak a dzsihadista szervezet elleni harcban. A külföldi állampolgárok esetében a kurd hatóságok származási országuk kormányait arra szólították fel, hogy maguk vonják felelősségre őket.

Rovatok