Index Vakbarát Hírportál

Körözést adtak ki Belaruszban Szvetlana Tyihanovszkaja ellen

2020. október 16., péntek 12:19

A belarusz hatóságok körözést adtak ki Szvetlana Tyihanovszkaja volt ellenzéki elnökjelölt ellen, akit azzal vádolnak, hogy az alkotmányos rend megdöntésére szólított fel – jelentette a RIA Novosztyi orosz hírügynökség az orosz belügyminisztériumra hivatkozva.

Tyihanovszkaja  hazájából Litvániába távozott röviddel az augusztus 9-i, sokak által vitatott eredményű elnökválasztás után. A belarusz választási bizottság hivatalos adatai szerint Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő elnök a szavazatok több mint 80, ellenzéki riválisa pedig alig több mint a 10 százalékát kapta meg.

Az ellenzéki vezető neve egy oroszországi körözési listán is megjelent október elején. A moszkvai belügyminisztérium akkori tájékoztatása szerint Fehéroroszország kezdeményezte az államközi körözést, amely Oroszország területén is érvényes.

Két hónapja folyamatosak a tüntetések Belaruszban az országot 26 éve vezető Lukasenka ellen, aki az ellenzék szerint elcsalta az augusztusi elnökválasztást. Az elsősorban Minszkben zajló megmozdulásokon több ezer embert vettek őrizetbe, százak sebesültek meg, és legkevesebb hatan meghaltak a biztonsági erők brutális fellépése következtében.

Rovatok