Index Vakbarát Hírportál

Biden előbújt az alagsorból, Trump csak a radikális baloldalt ismeri

2020. október 16., péntek 07:15

Donald Trump amerikai elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden között bár elmaradt a második elnökjelölti vita, két amerikai televíziós társaság egymástól függetlenül, de egy időben szervezett a két politikussal egy stúdióbeszélgetést csütörtökön este. Ebben főként a koronavírus-járványra adott válaszokról vitáztak, de számos egyéb lényeges téma is szóba került. Az elhangzottakról az MTI készített összefoglalót.

A republikánus elnök a floridai Miamiban az NBC televízió szervezte beszélgetésen válaszolt a műsorvezető és a meghívott vendégek kérdéseire, míg Joe Biden a pennsylvaniai Philadelphiában az ABC televízió munkatársa által moderált beszélgetésen vett részt. A két párhuzamos adást az elmaradt második elnökjelölti vita idejében tartották.

A demokrata Biden bírálta Trump járványkezelését, s ismét kifejtette a már korábban is hangoztatott álláspontját, miszerint az elnökön pánik vett erőt. Állítása szerint Trump bár tudta, hogy a koronavírus milyen veszélyes, erről nem tájékoztatta a közvéleményt. Idézte az elnök egyik interjúját, amelyben elmondta, hogy azért nem számolt be a járvány súlyosságáról nyilvánosan, mert nem akart pánikot kelteni az amerikaiak között. Az amerikaiak nem szoktak pánikba esni. Ő esett pánikba - állította Biden.

Trump azzal védekezett, hogy ő a járványügyi szakemberek, köztük Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségek országos intézetének (NIAID) vezetője tanácsai alapján cselekedett és hozta meg döntéseit. Állítása szerint ugyanakkor Fauci gyakran változtatta az álláspontját a járvány megítélésében és kezelésében.

Arra a felvetésre, hogy miért nem viselt szájmaszkot és miért nem volt óvatosabb, Trump azzal válaszolt: elnök vagyok, muszáj találkoznom az emberekkel, nem maradhatok az alagsorban. Ezzel az elnök értelemszerűen Bidenre célzott, aki a kampány jó részét a háza alagsorában berendezett stúdióból bonyolította, s csupán az elmúlt hetekben kezdett országjárásba. Az elnök emellett idézte a jelenlegi tanácsadó testület egyik tagját, Scott Atlast, aki több ízben is kétségbe vonta a szájmaszk viselésének hasznosságát.

Biden nem válaszolt a kérdésre, hogy esetleges győzelme esetén kibővítik-e a kilenc tagú szövetségi legfelsőbb bíróság létszámát demokrata párti bírákkal. Nem vagyok ennek nagy híve, de nyitott vagyok rá, hogy adott pillanatban megfontoljam – mondta. Attól függ, hogy ezt majd hogyan kezelik – utalt a republikánus elnök által jelölt Amy Coney Barrett konzervatív bíró meghallgatására és a jelöltről várható szavazásra.

 Trump pedig egy, a QAnon szélsőséges szerveződésre vonatkozó, illetve annak elítélését sürgető kérdés kapcsán hárította el a nyílt választ. Miért nem kérdezik ezt meg Bidentől is? – kérdezett vissza. Állítása szerint nem ismeri a QAnont, nem tud róluk semmit, csak annyit hallott, hogy a pedofília ellen akarnak fellépni. Az elnök egyúttal megismételte korábban többször elmondott álláspontját, miszerint mindig is elítélte a fehér felsőbbrendűséget hirdető és szélsőséges nézeteket.

A republikánus elnök ehhez hozzátette, amit ismer, az az antifa és a radikális baloldal, és tisztában van vele, hogy „milyen erőszakosak és gonoszak”, és azt is tudja, hogyan „égetnek fel” demokraták által irányított városokat.

(Borítókép: Joe Biden Philadelphiában az ABC televízió munkatársa által moderált beszélgetésen 2020. október 15-én. Fotó: Tom Brenner / Reuters)

Rovatok