Talán nincs még egy olyan államfő a nyugati világban, aki olyan magasról olyan mélyre süllyedt – mit süllyedt, zuhant – volna népe szemében, mint Juan Carlos Alfonso Víctor María de Borbón y Borbón, vagy ahogy mifelénk és világszerte ismerik: I. János Károly, Spanyolország exkirálya. A Tejero-puccs elleni bátor fellépése harminckilenc éve hőssé emelte az uralkodót, hogy aztán egyre gyorsabban feleméssze erkölcsi tőkéjét egyre sűrűsödő botrányaival, mígnem idén augusztus 3-án dicstelenül elszökött hazájából Abu-Dzabiba. Egy zűrös életű monarcha portréja.
Kezdjük a történetet a végén. Augusztus 3-án hajnalban a picinyke vigói repülőtérről magánrepülőgép szállt fel a hatóságok előtt ismeretlen úti céllal, hogy aztán hét órával később – Kairó érintésével, egy félórás, tankolással egybekötött „pit-stopot” követően – megérkezzen Abu-Dzabiba, az al-Bateen repülőtérre, ahonnan a rejtélyes, Juan Sumer néven regisztrált utast, ugyancsak rejtélyes útitársát és négytagú testőrségét helikopterrel átszállították a földkerekség egyik legdrágább szállodájába, az Emirates Palace Hotelbe.
A Juan Sumer I. János Károly leggyakrabban használt álneve, merthogy az 50 millió dollárt érő, Global 6500 típusú, 9H-VBG rendszámmal bejegyzett magánrepülőgép – amelynek tulajdonosa a máltai illetőségű TAG nevű cég – utasa nem más volt, mint a spanyol exkirály.
Aki gyakorlatilag elmenekült hazájából az egyre terebélyesedő botrány és a felelősségre vonás elől.
A lemondott uralkodó szökése csak akkor vált hivatalossá, amikor a királyi ház augusztus 18-án közleményt adott ki; ebben két hét késéssel beszámoltak I. János Károly Abu-Dzabiba távozásáról.
Az a szándék vezérelt, hogy a lehető legjobb szolgálatot tegyem a spanyol nemzetnek, intézményeinek és fiamnak, VI. Fülöp királynak
– írta le szemrebbenés nélkül a közleményben az exuralkodó az Emirates Palace Hotel biztonságos távolából, ahol minden költségét kebelbarátja, Mohammed bin Zayed Al Nahyan, az emírségek trónörököse állta.
Juan Carlos Alfonso Víctor María de Borbón y Borbón 1938. január 5-én született Rómában – azért az olasz fővárosban, mert 1931-ben, amikor kikiáltották a második spanyol köztársaságot, nagyapjának, XIII. Alfonznak emigrálnia kellett családjával együtt. XIII. Alfonz fia János infáns, a trónörökös volt, anyai ágon pedig a Bourbonok szicíliai ága szerepelt a felmenők között. (Ennek később még jelentősége lesz.)
Egy évvel János Károly megszületése után Francisco Franco tábornok, a falangisták vezére megnyerte a spanyol polgárháborút, és beköszöntött az 1975-ig tartó diktatúra időszaka. Egyszersmind azonnal szertefoszlottak azok az álmok, amelyeket János Károly apja dédelgetett az esetleges trónra lépéséről, hiszen Franco vaskézzel ragadta meg és birtokolta a hatalmat.
A kisfiúnak mozgalmas gyermekkora volt, a királyi család Rómából előbb Svájcba – itt járt magániskolába a kis János Károly –, majd Portugáliába költözött, nyilván ennek a vándorlásnak is szerepe van abban, hogy a későbbi uralkodó folyékonyan beszél spanyolul, katalánul, portugálul, németül, franciául, olaszul, valamint angolul.
Tízéves volt János Károly, amikor a család a „caudillo” engedélyével hazatért Spanyolországba. A fiút Franco azonnal úgy kezdte kezelni, mint potenciális utódját. Szigorú katolikus és nemzeti szellemű neveltetésben részesítette mint védencét, azaz felkészítette a majdani államfői feladatokra.
Tizennyolc éves volt a fiatalember, amikor szörnyű baleset történt; János Károly a négy évvel fiatalabb öccsével, Alfonzzal egy puskát tisztogatott, amikor a fegyver máig tisztázatlan körülmények között elsült, és János Károly öccsét halálra sebesítette. Két tanú – akiknek állítólag a király beszélt a végzetes balesetről – is azt állítja, hogy János Károly játékból az öccsére fogta a fegyvert, amelyről nem tudta, hogy meg van töltve, és meghúzta a ravaszt. A későbbi király azóta sem beszélt nyilvánosan az esetről, esetleges bűntudatáról, mint ahogy arról sem, hogyan és mint „ugrotta át” édesapját az örökösödési rangsorban, és lépett a trónra 1975-ben, akkor, amikor János trónörökös még élt.
Történelmi tény, hogy amikor 1975 novemberében Franco meghalt, a 37 éves János Károly trónra lépett, és gyámja a „caudillo” végakaratával szembeszállva szép lassan, óvatosan elindította Spanyolországot a demokratizálódás útján.
A király nagy pillanata 1981-ben jött el, amikor február 23-án Antonio Tejero alezredes a Guardia Civil százötven fegyverese élén berontott a Cortés, a spanyol képviselőház nagytermébe, és pisztolyával a mennyezetbe lőve túszul ejtette a képviselőket. A falangista puccskísérlet többek között azért is fulladt kudarcba, mert a király tábornoki egyenruhába öltözve televíziós beszédben szólította fel a spanyol népet, hogy támogassa a legitim választás útján hatalomra került polgári kormányt. Tejeróékat lefegyverezték, magát a puccskísérlet vezérét börtönbe vetették, ahonnan tizenhat év múlva szabadult – ma, 88 évesen békésen éldegél Madridban, és festeget...
János Károly egy csapásra a nemzet és a nyugati világ kedvence lett. Népszerűsége megingathatatlannak tűnt. Aktív sportemberként komoly szerepet játszott az 1992-es barcelonai olimpia előkészítésében – korábban ő maga is olimpikon vitorlás volt –, szívesen vegyült el az egyszerű néppel, beszédstílusa cseppet sem volt arisztokratikus, nem ódzkodott egy-egy vaskos tréfától sem.
Persze ki-kiszivárogtak pletykák a nőügyeiről, állítólag Diana hercegnére is kivetette a hálóját – hogy eredménnyel vagy sem, nem tudni –, az biztos, hogy a spanyol királyi család és Károly herceg famíliája többször is együtt nyaralt Mallorca szigetén. A görög uralkodói házból származó Zsófia királyné – János Károly hitvese – csendben tűrt, mindent a szőnyeg alá söpörtek. Zsófia a fiára, Fülöp trónörökösre – a jelenlegi királyra – való tekintettel nézte el férje félrelépéseit, mivel pontosan tudta, hogy egy botrány megingathatja, sőt, meg is döntheti az uralkodóházat. Ahogyan az velük is megtörtént Görögországban, amikor 1973-ban lemondásra kényszerítették Zsófia bátyját, II. Konstantint.
Zsófia mindent lenyelt, olyan ügyeket is, amelyeket egyetlen feleség sem nyelt volna le, csak hogy fia, Fülöp majdan király lehessen, és a monarchia ne kerüljön válságba
– vélekedik Mábel Galaz, az El País madridi lap udvari ügyekben járatos munkatársa.
Tény: János Károly és Zsófia immár évtizedek óta a Zarzuela királyi palota két különböző szárnyában élt, egymástól földrajzilag és érzelmileg is messze eltávolodva.
Csak akkor látják egymást, amikor hivatalos eseményeken vesznek részt. Nem is beszélnek egymással, üzeneteiket udvaroncok közvetítik...
– árulta el Mábel Galaz.
A csillogó felszín akkor repedt meg, amikor 2012 áprilisában egy botswanai szafari során János Károly elesett, eltörte a csípőcsontját, és repülőgépen kellett Madridba szállítani sürgős műtétre. A média egy emberként rontott a királyra, főleg azok után, hogy bejárta a világsajtót a felvétel, amelyen egy általa lelőtt elefánttal pózol az uralkodó. Felhördültek az állatvédők is, a nemzet pedig azért, hogy a válságot követő, 23 százalékos munkanélküliség idején a király dél-afrikai vadászkiránduláson múlatja az időt – voltaképpen közpénzen.
De ennél nagyobb baj is történt.
A dél-afrikai bulvársajtó kiderítette, hogy a szafarin János Károly hölgy kísérője bizonyos Corinna zu Sayn-Wittgenstein volt, egy 48 éves, kétszer elvált dán arisztokrata üzletasszony, amúgy monacói lakos.
A király nyolc évvel korábban találkozott a csinos szőkeséggel egy lőtéren, ahol feltűnt neki, hogy a hölgy milyen jól ért a puskákhoz. János Károly azonnal fülig szerelmes lett Corinnába, és ha csak tehette, kereste a hölgy társaságát, azzal sem törődve, hogy az egész világ tudott a viszonyukról.
A botswanai vadászbaleset és a szerelmi szál napvilágra kerülése után csak idő kérdése volt, hogy János Károly lemondjon a trónról. Még csak lábadozott a csípőoperáció után, amikor a király botjára támaszkodva tévéinterjút adott, bocsánatot kérve a spanyol néptől a hibájáért.
De már késő volt, nem lehetett visszanyomni a fogkrémet a tubusba. A bulvármédia kopói nyomozásba kezdtek, és kiderítették, hogy a botswanai szafarit egy homályos múltú, a szaúdi királyi családdal szoros kapcsolatban álló szíriai üzletember finanszírozta. Ettől függetlenül a király egészsége is romlani kezdett. Előbb egy jóindulatú tumort távolítottak el a tüdejéről, majd műtétek sorozata következett, amelyet egy 2019-es szívoperáció tetőzött be. A király bizalmasai szerint ekkoriban döntött úgy János Károly, hogy nem törődik a látszattal, és hátralévő éveit már igyekszik mindenféle megfelelési kényszer nélkül leélni, úgy, ahogy neki tetszik.
Egy alkalommal odáig ment, hogy egy madridi étteremben elárulta a fiainak ebéd közben, hogy el akar válni az anyjuktól, és el akarja venni Corinnát.
A dolog persze kipattant, és a spanyol bulvársajtó kedvenc témája lett a „Corona o Corinna” dilemma – azaz: korona vagy Corinna? A válásból azonban nem lett semmi, egyrészt mert a királyt lebeszélték róla, másrészt pedig Corinna szerint már 2009-ben kitette János Károly szűrét, amikor kiderült, hogy a királyt nyughatatlan vére – elvégre mégiscsak Bourbon volt... – még a szép dán üzletasszony mellett is kalandokba vitte.
Zsófia annyira megutálta hűtlen férjét, hogy még a kórházba sem akart bemenni hozzá a csípőműtétet követően.
„Egy dolog egy hűtlen férj, és megint más, amikor az egész világ tud a hűtlenségéről”
– duzzogott a királyné.
2014 júniusában nem maradt más választása János Károlynak, mint lemondani a trónról a fia javára, akit VI. Fülöp néven koronáztak meg. János Károly pedig „rex emeritus” lett, ennyivel azonban nem úszta meg, az igazi botrányok még hátravoltak.
2018 nyarán titkosszolgálati eszközökkel rögzített beszélgetések kerültek napvilágra; ezekben zu Sayn Wittgenstein arról beszélt egy titkosügynöknek, hogy János Károlynak homályos offshore-számlákhoz volt köze, és innen-onnan komoly vesztegetési pénzeket fogadott el. Nem beszélve arról, hogy a királynak fogalma sem volt arról, hogyan is működnek a pénzügyek. Több alkalommal is nagyobb összegeket helyezett el Corinna számláján, amiket a szakítás után vissza akart kérni, természetesen mindhiába. A spanyol titkosszolgálat ügynökei azonban azóta is nyomás alatt tartják a nőt, visszakövetelvén a dollármilliókat. Yves Bertossa genfi ügyész azonban cserébe rászállt János Károlyra, és kiderítette:
a király 2008-ban nem kevesebb mint százmillió dollárt fogadott el „ajándékként” Abdullah szaúdi királytól.
Az óriási összeg 2012-ig egy panamai bankszámlán pihent, amikor is rejtélyes módon átkerült Corinna számlájára „visszavonhatatlan ajándék” címkével. A király pénzügyi tanácsadója olyan esetekről számolt be Bertossa ügyésznek, mint például az a történet, amikor János Károly egy alkalommal átadott neki megőrzésre egy kis táskát, benne 1,9 millió dollárral. Az összeget a király egy másik – meg nem nevezett – uralkodótól kapta...
Az igazi bomba azonban idén március 15-én robbant, azon a napon, amikor egész Spanyolországot lezárták a koronavírus-járvány miatt. A Sunday Telegraph kiderítette, hogy János Károly – még mielőtt Fülöp trónra lépett volna – a fiát nevezte meg két homályos panamai offshore-számla kedvezményezettjeként. Még azon a napon VI. Fülöp bejelentette, hogy semmiféle pénzre nem tart igényt az apjától,
egyszersmind János Károly évi 200 000 eurós apanázsát azonnali hatállyal megszünteti.
Jaime Penafiel, a királyi család ügyeinek legnevesebb spanyol szakértője így vélekedik:
János Károly csodálatos király volt, aki Franco diktatúrájából demokráciába vezette Spanyolországot. Imádták a spanyolok, csakhogy a pénz romlásba vitte. A szerelmi élete nem jelentett volna problémát; a Bourbon-házból származik, és a Bourbonokról tudjuk, hogy szoknyabolondok. De a pénzügyei megbocsáthatatlanok.
Sokan úgy vélik, VI. Fülöp lesz az utolsó spanyol király, mivel apja oly mértékben diszkreditálta a királyság intézményét, hogy az emberek már kidobott pénznek értékelik az uralkodói ház finanszírozását. Akárhogy is, Abu-Dzabiból olyan hírek szállingóznak, hogy János Károly egyre jobban unatkozik ötcsillagos aranyketrecében, miközben odahaza, Spanyolországban a legfelsőbb bíróság gőzerővel próbálja szétszálazni az exuralkodó sötét pénzügyeit. Londonban Corinna ügyvédei pert készítenek elő a hölgyet folyton zaklató spanyol titkosszolgálat ellen. A svájci ügyészi vizsgálat mintha lelassult volna, de Svájc nem az az ország, ahol hagynák elaludni az efféle ügyeket.
János Károly a minap azt találta mondani keserűen az egyik bizalmasának:
A negyvenévesnél fiatalabb spanyoloknak rólam már csak Corinna, a lelőtt elefánt és a pénzzel tömött táska jut az eszükbe. Szörnyű...
Tényleg az. Mint ahogy azok Carlos Espinosa de los Monteros, az exkirály legjobb barátja szavai is:
Ha János Károly három éve meghal, hősként maradt volna meg a spanyolok szívében. De ha ma kellene írnunk a sírbeszédét, az sokkal sötétebb lenne. Ugyanakkor azt is tudom, hogy mindennek ellenére hazavágyik, és spanyol földön szeretne meghalni.
(Borítókép: I. János Károly és felesége, Szófia királyné 1975. november 22-én. Fotó: AFP)