A dán hygge nemcsak egy furcsa hangzású, divatos kifejezés, hanem egy komplett életszemlélet is. Alapja a meghittség, a nyugalom, a kiegyensúlyozott környezet. Ezzel szemben a rasszizmus primitív idegengyűlölet, ami pusztítaná és üldözné a más rasszokhoz tartozókat. Hogyan kapcsolódhat össze két ennyire különböző fogalom, a boldogságra törekvés és az acsarkodás?
Barátok, nevetés, biztonság, meghitt melegség, fény, minőségi ételek és italok – többek között ezek a hygge alkotóelemei. Sokféle módon űzhetjük, de ha ragaszkodunk a dán tradíciókhoz, akkor gyertyaláng mellett érdemes elmerülnünk a hyggében.
Lehet, hogy nem vagyunk tudatában, de akkor is a hygge szellemében cselekszünk, amikor relaxáló zenéket hallgatunk, teázunk egy puha takaró alatt, elmerülünk egy jó könyvben, nyugodt magányban elmélkedünk, vagy szeretetteli társaságban beszélgetünk. Ezek alapján nem tűnhet nagy újdonságnak a hygge, valószínűleg mindenki próbálta már, csak nem tudta, hogy a dánok egy külön nevet is adtak ennek a tevékenységnek.
A dánok viszont nem csak akkor hyggéznek, ha épp sikerül rá időt szakítaniuk, a tudatos kikapcsolódás hozzátartozik az életmódjukhoz. Leginkább télen van hyggeszükségletük, a hosszú, hideg, szürkébe hajló hónapok alatt. A skandináv országok egyre nagyobb népszerűségének, a különböző életmódmagazinoknak és tematikus kiadványoknak köszönhetően a hygge fogalmát mára az egész világon ismerik; London, Párizs és Budapest is tudja, hogy ez a neve a meghitt társasági összejöveteleknek, a stresszmentes és a sajátosan esztétikus kikapcsolódásnak.
George Floyd halála nemcsak Amerikában indított el tiltakozási hullámot a rendőri brutalitás ellen, Európában is lendületet adott a faji kérdésekről szóló diskurzusnak.
Dániában 15 ezren vonultak utcára június elején, hogy békésen, transzparensekkel felszerelkezve tüntessenek az amerikai nagykövetség előtt. A koppenhágai tüntetés után a szélsőjobboldali Nordic Resistance Movement két várost is teleplakátolt White Lives Matter-poszterekkel. A feszültség tehát a levegőben volt, és azóta
Dániában is felerősödött a rasszizmusról szóló közéleti diskurzus, mióta az idilli Bornholm szigetén is történt egy halálos kimenetelű támadás.
Június végén két dán állampolgár megölt egy színes bőrű, tanzániai–dán származású 28 éves férfit.
Phillip Mbuji Johansen halálával kapcsolatban a hatóságok tagadták, hogy rasszista indíttatású támadásról lett volna szó, ugyanakkor az egyik elkövetőről úgy hírlik, szélsőjobboldali kötődésű, horogkeresztes és „white power” feliratú tetoválást is visel a lábán.
A rendőrségi reakciók jól tükrözik Dánia rasszizmussal kapcsolatos ellentmondásos álláspontját. Hiába visel valaki horogkeresztet, vagy kínozza halálra áldozatát, a hivatalos álláspont szerint ez nem fajgyűlöletből eredő támadás volt, csak egy egyszerű „nézeteltérés, ami elfajult”.
Az aktivisták persze máshogy vélekednek, és érthető okokból a Dániában élő színes bőrű, különböző vallási felekezetekhez tartozó csoportok számára sem volt éppen megnyugtató az, ahogy a dán szervek kezelték az esetet.
Felmerül a kérdés: mi a háttere annak, hogy Dániában ennyire igyekeznek eltávolodni ettől a kényes kérdéstől?
A skandináv országban annyira sajátosan jelennek meg a kirekesztés és a rasszizmus különböző formái, hogy egy külön szót is alkottak a jelenségre: hyggerasszizmus. A kifejezés elsősorban arra utal, ahogy a dánok személyes térben, családon vagy szűkebb társaságon belül, akár egy pohár bor fölött, kellemesen elcseverésznek némi rasszista felhanggal.
A Den Danske Ordborg online szótár szerint a hyggerasszizmus kifejezés először 2003-ban jelent meg, eredete azonban homályos. Az Ordnet.dk szótár körülbelül így határozza meg a szó jelentését:
rasszista kifejezések használata idegen származású vagy más etnikai háttérrel bíró emberekre, humoros, szórakoztató szándékkal.
Az ilyen típusú rasszista megjegyzések gyakran pozitív fogadtatásban részesülnek, és nem is veszik őket túl komolyan, mert a helyzet, a környezet és a beszélő szándéka is a könnyed szórakozás, szórakoztatás irányába mutat.
Ha a társaságból esetleg ezt valaki mégis szóvá tenné, vagy nemtetszését fejezné ki, gyakran a rasszista poénok megvédésével, igazolásával szembesülne. A hyggerasszizmus során a fajgyűlölet kényelmesen simul bele a hyggébe, a meghitt körülmények és persze a kellemes társaság arra sarkallják az embert, hogy csatlakozzon az élcelődéshez. A beszélgetés résztvevői pedig akarva-akaratlanul belefolynak a gyertyafény melletti gyűlölködésbe.
Mica Oh aktivista, aki egyetemeken és különböző cégeknél tart antirasszista előadásokat, azt mondja, a hyggerasszizmus kifejezés csak néhány éve él a dán köztudatban, de maga a jelenség már több mint 25 éve létezik. A dánok általában nem veszik komolyan a rasszizmust, elviccelődnek vele, nem hökkennek meg, így fenntartják és ezzel tulajdonképpen legitimálják a hyggerasszizmus gyakorlatát.
A Lille sorte Sambo, avagy magyarul A kis fekete Sambo egy klasszikus dán mesekönyv 1899-ből, generációk nőttek és nőnek fel rajta. A történet ártalmatlan: a kis fekete Sambónak oda kell adni ruháit és esernyőjét a rá támadó tigriseknek, hogy ne falják fel. A végén a tigrisek egymásra támadnak, mert nem tudják elosztani a zsákmányt. A megfogalmazás viszont mai szemmel már nem egészen PC, újra és újra a „fekete gyerek” kifejezést hangsúlyozzák a szövegben. Ehhez társulnak az illusztrációk, amelyek kimerítik a művészi rasszizmus fogalmát: eltúlzott, csúnya vonások, óriási száj, lapított orr, riasztó arcok tarkítják a mesekönyvet. Joggal merül fel a kérdés, hogy milyen kép alakul ki egy kisgyerekben egy ilyen mesekönyv olvasása után. A dánok azonban mintha nem vennének tudomást erről a negatív ábrázolásról, továbbra is népszerű olvasmánynak számít a kicsik körében.
Mathias Danbolt dán történészprofesszor szerint amint rámutatnak valakire, aki a problémát okozza, maga probléma is létrejön. Vagyis úgy tűnhet, hogy jobb megoldás lehet, ha a hygge békés szellemiségének megőrzése érdekében a társaság belesimul a szalonrasszista diskurzusba, és nem akad fenn a gyűlöletbeszéden.
2014-es tanulmányában a professzor találóan írja le, hogyan vezet a dán nemzeti különlegesség elve ahhoz a nézethez, hogy Dániában tulajdonképpen nincs is rasszizmus.
Egy másik eleme ennek a hozzáállásnak az úgynevezett „bőrszínvakság” nevű jelenség, ami segít fenntartani azt a vélekedést, hogy a hyggerasszizmusba tartozó gyakorlatok ártalmatlanok.
A professzor kutatásai arra is kitérnek, hogy a dán közvélekedés szerint ha valaki felhívja arra a figyelmet, hogy a rasszizmus, a nőgyűlölet vagy a vallási kirekesztés igenis létezik Dániában, akkor az tulajdonképpen elősegíti, hogy ezek az előítéletek és nézetek terjedjenek privát és nyilvános körökben. Ebből az következik, hogy társadalmi szinten mintha az lenne az elvárás, hogy az emberek inkább dugják homokba a fejüket, és ne foglalkozzanak ezekkel a problémákkal.
Ennek fényében talán világosabb az is, hogy az előbb említett Phillip Mbuji Johansen halálával kapcsolatban miért fogalmazott olyan visszafogottan a rendőrség.
Dánia hosszú ideig számított gyarmatosító nagyhatalomnak; 1945-ben a skandináv ország volt a hetedik legnagyobb gyarmatbirodalom, ez a kulturális örökség pedig a mai napig érezteti hatását.
Maja Modekaer, a „Hyggerasszizmus – A jó szándékú rasszizmus kvalitatív tanulmánya” című írás szerzője azt mondja, a lappangó dán rasszizmus szorosan kapcsolódik az ország történetéhez. Az egykor nagy területekkel, gyarmatokkal rendelkező ország tragikusan vesztette el területének nagy részét a 19. és 20. században, és azóta sem nézett szembe a gyarmatokon elkövetett durvaságokkal.
Úgy tűnhet, hamis tükörben látják magukat a dánok, így még mindig nem tudnak objektíven nézni saját történelmi szerepükre és helyükre a mai globalizált világban. Sajátos perspektívájukra továbbra is erősen hathat, hogy nem is olyan régen még egy prosperáló gyarmatbirodalom tartozott hozzájuk, ahol nem volt idegen számukra a rabszolgatartás, illetve a rabszolga-kereskedelem sem.
Oh szerint a dán alapgondolatba kényelmesen belesimul, hogy van egy csodás kis ország rengeteg előnnyel, kiváltsággal, de úgy véli, az iskolákban nem a valós történelmet tanítják, hanem egy olyat, ami inkább a ma már exportterméknek számító hygge idilli világához passzol. A dán kulturális identitást tehát ez a kényelmes történelemfelfogás táplálja, ami nem hajlandó szembenézni az olykor brutális múlttal.
Az elfojtások, elhallgatások, a kollektív tudattalan mélyben megbúvó gondolatai persze időről időre felszínre törnek, és belerondítanak a gyertyafényes nyugalomba; elég csak a Dogma-filmekre és az utóbbi időkben egyre népszerűbb skandináv krimikre vagy Janne Teller megrázó ifjúsági regényére, a Semmire gondolni, hogy egy kicsit pontosabban körvonalazott képet kapjunk a dán néplélekről.
Ahogy fentebb utaltunk rá, Dániában jellemzően nem pusztán a bőrszínben keresendő az elutasítás, a konfliktus inkább a kulturális háttérben valósul meg.
Tíz éve a Politiken nevű dán lap riportere három barna bőrű, bevándorló külsejű fiatalt kísért el az éjszakába, hat diszkóból ötbe nem engedték be őket különböző mondvacsinált magyarázatokkal. Hat éve szintén a Politikenen jelent meg, hogy egy muzulmán diplomás fiatal sehogy sem tud lakáshoz jutni a dán fővárosban, pusztán a neve és a külseje miatt.
Mindezeket figyelembe véve felmerül a kérdés, hogy igaza van-e Mica Oh-nak, amikor azt mondja, hogy csak Dániában létezik a rasszizmusnak ez a puha, ártalmatlannak tűnő formája, amit a skandinávok hyggerasszizmusnak neveznek. A szó valóban furcsán hatna Magyarországon vagy Franciaországban, de maga a jelenség létezik.
Ki ne tapasztalta volna már, hogy egy negatív előítéletektől hemzsegő dialógusba csöppen, és képtelen kiszállni belőle?
George Floyd, Philip Mbuji Johansen és még számtalan áldozat halála lehet intő példa arra, hogy az ártatlannak és olykor mókásnak szánt gúnyolódás, gyűlölködés és csúfolódás milyen tragédiákba torkolhat. Az ő meggyilkolásuk is szavakkal kezdődött.
(További források: Scandinavia Standard, BBC, Vivre Le Hygge, European Network Against Racism)
(Borítókép: Black Lives Matter-tüntetők Koppenhágában 2020. július 22-én. Fotó: Philip Davali / AFP)