Index Vakbarát Hírportál

Montenegróban iskolákat zárnak be a járvány miatt

2020. október 18., vasárnap 12:26

Európán belül Montenegróban volt a legtöbb koronavírus-fertőzött százezer lakosra vetítve: 2385 új esetet jelentettek pénteken – írta a Pannon RTV. A fertőzöttek számát tekintve a második helyen Örményország áll, a harmadikon pedig Spanyolország. Horvátország a 28., Szlovénia a 29.,  Szerbiát pedig a 30. helyre sorolták, ahol 100 ezer lakosra 509 fertőzött jutott.

Az elmúlt egy héten a fertőzöttek számának legnagyobb megugrását Andorrában észlelték, majd Csehországban, Belgiumban, Hollandiában és ötödikként Montenegróban.

Mivel a járvány terjedése kritikus szintet ért el, ezért öt montenegrói városban hétfőtől bezárják az iskolákat, az óvodákat és a vendéglátóhelyeket, valamint éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be – közölte a montenegrói közegészségügyi intézet vezetője az MTI szerint. 

Budván, Ulcinjban, Cetinjében, Kolasinban és Zabljakon

a fertőzöttek aránya százezer lakosra nézve meghaladja a nyolcszázat, így szigorú korlátozásokat kell bevezetni – hangoztatta Boban Mugosa. Hozzátette: hamarosan Podgoricában is kijárási tilalmat vezethetnek be, a fertőzöttek száma ugyanis fokozottan növekszik a fővárosban is.

A Nyugat-Balkánon – Horvátországot kivéve – egy nap alatt alatt, szombatról vasárnapra több mint 2700-zal nőtt az igazolt fertőzöttek, és kilenccel a halálos áldozatok száma az MTI szerint.  

(Borítókép: Iskola Montenegróban 2020. október 1-jén. Fotó: Milos Vujovic / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok