Index Vakbarát Hírportál

Busás összegért árverezték el Hitler beszédjegyzeteit, az Európai Zsidó Szövetség tiltakozik

2020. október 23., péntek 15:19

Az Európai Zsidó Szövetség tiltakozása ellenére elárverezték Adolf Hitler néhány kézzel írt beszédjegyzetét pénteken Németországban - tájékoztatott az MTI.

Névtelenséghez ragaszkodó licitálók vásárolták meg a történelmi dokumentumokat, mindet hatalmas áron, jóval a 2500 és 7500 euró (körülbelül 910 ezer és 2,7 millió forint) között mozgó kikiáltási ár fölött.

A legmagasabb kifizetett összeg nem kevesebb, mint 34 ezer euró (azaz körülbelül 12,3 millió forint) volt, amit egy kilencoldalas jegyzetért fizettek. Ebben Hitler Berlinben, frissen avatott katonatisztekhez intézett beszédéhez vázolta fel mondandóját 1939-ben, nyolc hónappal a második világháború kitörése előtt.

Menachem Margolin rabbi, a brüsszeli központú Európai Zsidó Szövetség elnöke szerint a kéziratok elárverezése bátorítóan hathat a szélsőjobbra, s aggasztónak tartja annak fényében, hogy a közelmúltbeli adatok alapján állítólag erősödő antiszemitizmus tapasztalható Németországban.

Bernhard Pacher, az árverést meghirdető Hermann Historica aukciósház ügyvezető igazgatója  szerint Adolf Hitler a Nemzetiszocialista Német Munkáspárthoz kötődő szervezetekhez intézett beszédeinél használta a szóban forgó jegyzeteket még a második világháború előtt. A kéziratokban utalások vannak Németország háborúra való felkészülésére és a "zsidó problémára". A licit védelmében azonban elmondta, hogy a dokumentumoknak múzeumokban vagy kutatók kezében a helyük. Mint jelezte:

"Ha elpusztítjuk ezeket a dolgokat és nem kerülnek múzeumokba, hogy szakértők elemezzék őket, akkor a jobboldali náci apologétákra bízzuk az események értelmezését, akik azt fogják állítani, hogy Hitler soha nem mondott ilyen dolgokat"

- tette hozzá Pacher.

Mindazonáltal a Hermann Historicát korábban is érte már kritika a nemzetiszocialista korszakhoz kötődő tárgyak elárverezéséért. A müncheni aukciósház ugyanakkor állítja: jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a tételeket ne szélsőjobboldaliak vásárolják meg, és a tárgyak legtöbbször múzeumokhoz, valamint kutatóintézetekhez kerülnek.

Rovatok