Index Vakbarát Hírportál

Donald Tusk: Az illiberális demokrácia voltaképpen egy korcs demokrácia

2020. október 24., szombat 13:29

Orbán Viktor próbálkozása egy általa illiberális demokráciának nevezett új ideológia megteremtésére voltaképpen egy korcs demokrácia. Egyszerűen fogalmazva: a jogállamiság és szólásszabadság nélküli demokrácia egyáltalán nem demokrácia

– fejtette ki nem túl hízelgő véleményét Orbán Viktorról és a magyarországi állapotokról Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) elnöke a Szabad Európának adott interjúban.

A Fidesz európai parlamenti pártcsaládjának vezetőjeként tevékenykedő lengyel politikus megjegyezte, hogy egyébként hasonlóan negatív folyamatok mennek végbe szülőhazájában, Lengyelországban is. 

2019-ben az Európai Néppárt többek között éppen a magyar jogállamisággal kapcsolatos problémák miatt függesztette fel a Fidesz tagságát, ennek értelmében a Fidesz képviselői nem vehetnek részt a frakcióüléseken, és nem is szavazhatnak a csoporton belül.

Az Orbán-kormány demokráciafelfogása nem először vált bírálatok tárgyává a közelmúltban. Legutóbb szeptemberben került sor egy ingerült üzengetésre az Európai Bizottság alelnökével, Věra Jourovával, aki kifejtette, hogy szerinte Orbán „beteg demokráciát” („ill democracy”) épít.

A cseh politikus akkor azt mondta, a magyar emberek egy nap arra jönnek rá, hogy legutóbbi választásuk volt az utolsó szabad választásuk. Riasztónak nevezte a magyar média helyzetét is, azt állítva, alig jelenik meg kritika az Orbán-kormányról, így a magyarok nagy része nem tud saját véleményt alkotni. Szerinte egy nyugati országban Orbán Viktor sosem tudna ilyen átfogó kontrollt szerezni a média felett, jelezte viszont, hogy az unió versenyjogi szabályaival egyelőre nem tudnak fellépni ez ellen a „kartell” ellen.

Věra Jourová kijelentéseire válaszul Orbán Viktor kormányfő levelet írt, lemondásra szólítva fel a bizottsági alelnököt a szerinte „Magyarországot és a magyar embereket” sértő kijelentései miatt. A miniszterelnök később jelezte, hogy főleg az a Jourová-féle megjegyzés háborítja fel, amely szerint a a magyarok nagy része nem tud saját véleményt alkotni.  Felszólítására Ursula von der Leyen bizottsági elnök úgy válaszolt, Věra Jourová élvezi az ő teljes bizalmát, és nincs miért lemondania.

Rovatok