Index Vakbarát Hírportál

WHO: Európa lemaradt a járvány elleni védekezésben

2020. október 27., kedd 10:06

Dr. Michael Ryan, a WHO egészségügyi sürgősségi programjának ügyvezető igazgatója hétfő este tartott sajtótájékoztatóján meglehetősen kritikus hangot ütött meg az európai országok járványkezelését illetően. Álláspontja szerint a kontinens országainak „sokkal átfogóbb intézkedésekre lesz szükségük” a koronavírus elleni védekezésben. 

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy

napjainkra Európa kétségkívül a járvány epicentrumává vált. Véleménye szerint az európai országoknak sokkal szigorúbb korlátozásokat kellene bevezetni annak érdekében, hogy le tudják lassítani a vírus terjedésének ütemét. 

Dr. Ryan arra szólította fel az európai kormányzatokat, hogy ne szalasszák el a lehetőségeiket, és ne féljenek szigorúbb korlátozásokat bevezetni a járvány megfékezése érdekében, valamint, hogy állampolgáraikat ugyancsak támogassák „helyes cselekedeteikben”. Kiemelte azt is, hogy az EU állampolgárainak a tagállamok közöti szabad mozgása komoly rizikófaktort jelent a mostani helyzetben, és elképzelhető, hogy ennek felfüggesztésére is szükség lesz a jövőben.

A szakértő továbbá arról is beszélt, hogy az összeesküvés-elméletek hívei, illetve a járványvédelmi lépések ellen tüntetők is veszélyeztethetik a pandémia elleni védekezés sikerességét, ezért a kormányzatoknak komolyabb erőfeszítéseket kell tenniük annak érdekében, hogy őket is meggyőzzék a helyzet súlyosságáról, illetve a korlátozások szükségességéről. 

Rovatok