Index Vakbarát Hírportál

Több mint 2 millió dollárt elloptak a republikánusok kampánykasszájából

2020. október 29., csütörtök 18:28

Hackerek 2,3 millió dollárt loptak el az amerikai Republikánus Párt kampányára beérkezett adományok közül – erről számolt be Andrew Hitt, a párt wisconsini szervezetének elnöke az Associated Pressnek. Állítása szerint az ügyben már nyomoz az FBI.

Hitt közleményében ismertette: először október 22-én észlelték, hogy hackerek feltörték a rendszerüket. Beszámolója szerint a hackerek azokhoz

az elektronikus számlákhoz tudtak hozzáférni, amelyeket a párt kampányában közreműködő beszállítók küldtek. E számlákat módosítva tudták elérni azt, hogy a párt részéről kifizetett összegek ne a beszállítókhoz, hanem hozzájuk érkezzenek be. 

A republikánus pártelnök ismertette: a történekről értesítették az FBI-t, amely nyomozást indított az ügyben, ezt azonban a nyomozóiroda egyelőre nem erősítette meg. Nem csak a republikánusokat érték azonban kibertámadások Wisconsinban. Courtney Beyer, a demokraták helyi szóvivője is arról számolt be, hogy a kampány során mintegy 

800 alkalommal kíséreltek meg adatokat halászni tőlük, de ezek közül egyik kísérlet sem járt sikerrel. 

Wisconsinnak kiemelt jelentősége van az amerikai választási kampányban: Donald Trump a 2016-os elnökválasztás során ebben az államban csupán 23 000 szavazattal kapott többet ellenfelénél, Hillary Clintonnál. 

Rovatok