Index Vakbarát Hírportál

A szlovák elnök elhalasztaná a tömeges tesztelést

2020. október 31., szombat 09:24

Még a BBC is vezető hírként tárgyalja a szombat délelőtt elkezdődött országos tesztelést északi szomszédunknál.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök több alkalommal is kétségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az ország megfelelően felkészült-e a rendkívül összetett és hatalmas tömegeket megmozgató eseményre. A szlovák hadsereg vezetőivel folytatott konzultáció után Facebook-oldalán arra kérte a kormányzatot: 

halasszák el a tesztelést, mivel a vezérkari főnök tájékoztatása szerint a szükséges húszezer főnyi egészségügyi alkalmazottnak csak a 70 százaléka áll rendelkezésre.

Az elképzelés szerint a járvány által eddig nem érintett, tíz év feletti lakosságot szeretné a szlovák kormány letesztelni a mostani és a jövő hét végén. A sietség oka az a felismerés, hogy a járványhelyzet heteken belül elérheti a csehországihoz hasonló kritikus szintet. Csehországban ugyanis már beteltek a kórházak, és szükségkórházak felállítása vált szükségessé.

Jaroslav Nad védelmi miniszter szerint

nálunk rosszabb a járványhelyzet, mint Csehországban. Annyi előnyünk van, hogy 2-3 héttel hamarabb vettük észre. [Ezért szükséges a tesztelés], ami a legnagyobb művelet, amelyben a hadsereg részt vesz országunk függetlenné válása óta.

A szétválásuk óta Szlovákiával szoros kapcsolatot ápoló Csehország tapasztalatait figyelembe véve a szlovák kormányzati modell november közepére a kórházak katasztrofális túlterhelését vetítette előre. A Magyarországéhoz hasonló méretű lakossággal rendelkező Csehországban csütörtökön 13 051 új fertőzöttet jelentettek. A járványban már 2862-an haltak meg, ez az elmúlt két hétben a járvány által leginkább sújtott országgá tette a cseheket az EU-n belül.

A teszt során Szlovákia lakosságának négyötödét tervezik letesztelni az orrban végzett vattás antigénteszttel. Ennek segítségével 

az eredmény már 15 perc múlva elérhető. Ugyanakkor a PCR-tesztnél sokkal gyorsabb antigénteszt 30 százalékban produkál téves pozitív eredményt.

A védelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy ha egyharmaddal több ember marad otthon, az sem baj, annyival kevesebb emberrel találkoznak, és tovább csökken a járvány terjedésének üteme:

Egyszerűen nincs alternatíva: vagy a tömeges tesztelés, vagy a teljes lezárás.

Rovatok