Index Vakbarát Hírportál

Olajozottan megy az országos tesztelés Szlovákiában

2020. november 1., vasárnap 10:21

A szlovák kérésre elindult magyar egészségügyi önkéntesek pozitívan nyilatkoztak az országos Covid-teszteléskor tapasztaltakról, dicsérték a szervezők felkészültségét és az emberek hozzáállását – olvasható a korkep.sk oldalon.

Külön kiemelték, hogy mindenki hajlandó az együttműködésre és a higiéniai szabályok betartására. Az egész folyamat olajozott gépezetként működik a logisztikai fennakadások ellenére.

Egy budapesti házaspár a TASR hírügynökség kérdésére elmondta, hogy a délelőtti tapasztalataikból egyértelműen kiderült: Szlovákia polgárai nemcsak pozitívan viszonyulnak a teszteléshez, de szükségesnek is tartják.

A férjem éppen a doktori tanulmányait fejezi be a Semmelweis Egyetemen, én pedig az orvosi kar utolsó éves hallgatója vagyok. Az egyetem e-mailen keresztül szólított meg bennünket, amelyben azt kérdezte, nem szeretnénk-e segíteni a koronavírus-tesztelésben Szlovákia magyarlakta, déli részén. Mindenki engedelmesen betartotta a járványügyi óvintézkedéseket. Látszott rajtuk, hogy jól viselik a tesztelést, és szükségesnek is vélik azt. Senkire sem tudok egy rossz szót sem mondani

– ismertette a látottakat az asszony.

A résztvevők pozitív hozzáállása még a rendkívül megerőltető délelőtti tesztelés után is megmaradt. A jelek szerint vasárnap kisebb lesz a terhelés, ahogy már kevesebben mennek el a mintavételi pontokra.

A felvidéki magyar portálok beszámolói szerint jelentősebb fennakadás nélkül, mindössze a nagy érdeklődés miatti logisztikai problémák mellett ment le az országos tesztelés első napja. A bumm.sk, a korkep.sk, a ma7.sk és az ujszo.sk az első napon jelentős sorokról számolt be, amit az emberek túlnyomó többsége nyugodtan viselt.

Pozsony Rózsavölgy nevű városrészében például volt egy kis zúgolódás, amikor a helyi iskola körülbelül harmincfőnyi csapatát soron kívül tesztelték le. Ettől eltekintve csak akkor fordult rosszabbra a hangulat, amikor szervezési hibák miatt az átlagosan egy-három órás sorban állás várakozássá vált.

Dunaszerdahelyen például az igazolás kiállításához szükséges papír fogyott el, és a pótlásáig állt a tesztelés. A hírek szerint a rohamot nehezen bírta a hadsereg logisztikai rendszere.

A nap végére sok helyen elfogyott a teszt, így a tervezett zárási időpont előtt már nem tudták folytatni a munkát. A magyar önkéntesekkel is megtámogatott dunatőkési mintavételi ponton például a sok máshonnan érkezett alany okozott problémát, ezért mától a helyi lakosok előnyt élveznek.

Az összes portál kiemelte, hogy a tesztelést lebonyolítók professzionálisan és kedvesen látták el feladatukat. A magyarlakta területeken általában mogorva, sőt kifejezetten ellenséges rendőrök is készségesen együttműködtek.

Rovatok