Tizennégy év leforgása alatt megnégyszerezte Bolívia GDP-jét, a szegénységet 60 százalékról 37-re csökkentette, államosította az energiaszektortól kezdve a legszegényebb latin-amerikai ország kulcságazatait, tavaly ilyenkor mégis menekülnie kellett Evo Moralesnek a népharag elől. Bolívia első indián elnöke most azonban a nagy visszatérésre készül, miután pártja, a MAS (Movimiento al Socialismo, azaz Mozgalom a szocializmusért) földcsuszamlásszerű győzelmet aratott az október 18-i választásokon. Egy különös kontinens még különösebb demagógjának portréja.
Amikor tavaly novemberben menekülnie kellett Evo Moralesnek a nép által csak Leégett Palotának becézett elnöki palotából (Palacio Quemado annak emlékére, hogy 1875-ben az éppen soros államcsíny közepette felgyújtották), utódja, Jeanine Áñez asszony, az ideiglenes köztársasági elnök végigjárta az épület folyosóit, kezében a Bibliával, mint valami modern kori Loyolai Ignác. Midőn Morales elhagyatott dolgozószobájába ért, megpillantotta a falon Che Guevara portréját, és elborzadt. Különös portré volt, nem szokványos arckép; kokalevelekből volt kirakva...
A Coca-Cola legális, a kokalevél rágása illegális?
Nem véletlen a furcsa portré; a dél-amerikai ország első bennszülött, aymara származású elnöke többek között a tradicionális indián értékek megőrzésének jelszavával nyerte meg 2005 decemberében a választásokat, és betonozta be magát tizennégy évre a kontinens legszegényebb országának elnöki székébe. Márpedig az 55 százalékban kecsua és aymara indiánok lakta, 11 milliós országban az egyik legősibb szokás a kokacserje levelének rágcsálása, amely a növényben található stimuláló anyag hatására csökkenti a fáradtságérzetet, és igencsak jól jön az Altiplano, az Andok-fennsík négyezer méteres tengerszint feletti magasságában, az oxigénben szegény levegőben.
Természetesen a kokacserje termesztése jóval több, mint a bolíviai hagyomány része; fontos gazdasági tevékenység, mivel a kokalevél a legelterjedtebb kábítószer, a kokain alapanyaga.
És maga Morales is cocalero, azaz kokatermesztő család sarja, ahogy az Altiplanón szinte mindenki, lévén azon az isten háta mögötti vidéken ez jóformán az egyetlen megélhetési forrás.
A hatvanegyedik születésnapját a napokban ünneplő, 1959. október 26-án világra jött Juan Evo Morales Ayma politikai pályafutását a hetvenes évek végén szakszervezeti vezetőként kezdte. Hevesen kampányolt az Egyesült Államok és a bolíviai kormány kábítószer-ellenes hadjáratával szemben, a kokatermesztő indián tömegek érdekeit képviselve. Jelszava erősen rezonált az antiimperialista és antikapitalista szlogenekre érthetően fogékony nép körében: „A Coca-Cola legális, az ital alapanyaga, a kokacserje levelének rágása meg illegális? Hogy is van ez?!”
A spanyolt csak törve beszélő, mégis izzó hangulatú beszédeket tartó Morales gyorsan lépdelt felfelé a politikai ranglétrán. 1995-ben a MAS, a Mozgalom a szocializmusért elnevezésű baloldali párt vezérének választották, és két évre rá bekerült a bolíviai parlamentbe, a Kongresszusba. Felkarolta az indián tömegek érdekeit, földreformot sürgetett, meghirdette a harcot a nyomor, a szegénység ellen, ám 2002-ben kizárták a parlamentből az államrend erőszakos megdöntésére tett kísérlet vádjával, jóllehet a 2002-es választásokon másodiknak futott be.
Ennek ellenére 2005-ben megnyerte az elnökválasztást, és ő lett az ország első bennszülött elnöke. (Amúgy a származása is vitatott, mert atyai vezetékneve, a Morales nyilvánvalóan spanyol eredetű, s csak anyai ágon – Ayma – indián, ezért valójában keverék, azaz mesztic. Anyanyelve azonban vitathatatlanul az aymara, nem is beszéli tökéletesen a castellanót, az irodalmi spanyolt.)
Első intézkedéseivel különadót vetett ki az energiaszektorra és az amerikai monopóliumokra,
a megnövekedett bevételekből felturbózta a szociális kiadásokat, harcot hirdetett a rasszizmus, a szexizmus és az írástudatlanság ellen. Élesen bírálta a neoliberális gazdaságpolitikát, és Bolíviát elkezdte átalakítani vegyes gazdasággá, azaz jelentősen megnövelte az állami szektor részarányát, radikálisan csökkentette az ország függőségét a Világbanktól és az IMF-től. Mindezt a kétezres évek elejének világtendenciája, az energiahordozók árának szárnyalása tette lehetővé, Bolívia keleti, alföldi területein ugyanis hatalmas földgázmezőket fedeztek fel.
Az eredmények nem is maradtak el: a GDP a 2005-ös 9500 millió dollárról 40 ezer millióra duzzadt, azaz megnégyszereződött, a szegénység pedig, amely a lakosság 60 százalékát sújtotta, 37 százalékosra szorult vissza.
Morales népszerűsége az eget verdeste. A 2009-es választást 64,2, a 2014-est 61,4 százalékkal nyerte, és a 2019-esen is ő szerezte a legtöbb szavazatot (47,1 százalék), de ez már egy későbbi történet. Közben folyamatosan módosította az alkotmányt, amely eredetileg nem tette volna lehetővé a többszöri indulást az elnökválasztáson.
Külpolitikájában a rokonlelkű diktátorok, Fidel Castro és Hugo Chávez barátságát kereste és találta meg.
Amikor 2006 januárjában beiktatták köztársasági elnöknek, elzarándokolt az ősi inka fővárosba, Tiahuanacóba (Tiwanaku), és a legendás Napkapu árnyékában
az aymarák királyává (Apu Mallku) koronáztatta magát, és köszönetet mondott Pachamamának, az inkák istenasszonyának a választási győzelméért.
Ezzel mintegy szimbolikusan is szakított a katolikus és kolonialista hagyományokkal, még jobban maga mellé állítva a jórészt spanyolul nem is beszélő indián milliókat.
Morales szimbolikus intézkedéseket is hozott. Először is az ország nevét változtatta meg Estado Plurinacional de Bolivára, ami magyarul annyit tesz: Többnemzetiségű Állam Bolívia. Majd a Palacio Quemado, az elnöki palota mellé-fölé 34 millió dollárból felhúzatott egy 29 emeletes monstrumot, egy modern, csupa üveg és vasbeton felhőkarcolót, amit elnevezett Casa Grande del Pueblónak, a Nép Nagy Házának. Ez gyakorlatilag a Jászai Mari téri „Fehér Ház” funkcióját betöltő parlamenti irodaház lett, 120 méter magas, és annak ellenére épült fel, hogy La Paz főépítésze ezt megtiltotta, lévén, hogy jóval magasabb, mint a városban megengedett legnagyobb épületmagasság.
Ám hiába a kezdeti népszerűség, ha a világpiacon zuhanni kezdett az energiahordozók ára, ami aláásta az olyan, kőolaj- és földgázexportra alapozó országok virágzását, mint amilyen Venezuela, Bolívia és valójában Oroszország is. (Az arab világét is, de ott jóval nagyobbak voltak a tartalékok.) Egyre jobban erősödött az ellenállás Morales rendszerével szemben, elsősorban a keleti, síkvidéki területek spanyol ajkú lakosai körében, akik a GDP döntő hányadát állították elő, miközben a pénzeket Morales átszivattyúzta az Altiplano aymara és kecsua tömegei, azaz választóbázisa felé.
A 2019-es választásokon így is győzött a hivatalban lévő elnök – 47,1 százalékot kapott, míg kihívója, Carlos Mesa újságíró csak 36,7 százalékot –, ám a nemzetközi közösség és az ellenzék élt a a gyanúperrel, hogy Morales emberei meghekkelték a választást. A feltételezett csalások tüntetéshullámot robbantottak ki az országban, míg végül a hadsereg is a tiltakozók mellé állt, és 2019. november 10-én Moralesnek menekülnie kellett a népharag elől. Először Mexikó adott menedéket a bukott elnöknek, aki végül Argentínában telepedett le. Mivel vele menekült az alelnök és a szenátus elnöke is, a rangban utána következő politikust, a szenátus alelnökét, Morales ellenzékének egyik vezérét, Jeanine Áñez Chávezt iktatták be a köztársaság elnökének.
Ezzel azonban koránt sincs vége a történetnek. A felvidék indián tömegei egy pillanatra sem fogadták el a szőke, világos bőrű Áñezt legitim elnöknek, és az ország élesen kettészakadt. Közben megkezdődött a visszarendeződés, az amerikai monopóliumok szép lassan visszaszivárogtak, Morales jóléti intézkedéseit fokozatosan lebontották, a neoliberális gazdaságpolitika kezdte visszanyerni hadállásait.
Áñez rendeletileg betiltotta a személyi kultuszt – aztán hogyan? –, az új kormányt kizárólag fehérekből rakta össze, majd amikor az Altiplano indiánjai felháborodtak, díszpintynek betett egy bennszülöttet is a kabinetbe.
De már késő volt, a nép gúnynevet akasztott rá, ő lett „la mujer teñida”. Vagyis a sápadtarcú asszony. De La Paz szegénynegyedében sokkal lényegre törőbb nevet kapott: egyszerűen csak putának hívták. Ezt talán még a spanyolul nem tudók kedvéért sem szükséges lefordítani.
La Paz előkelő városrészében olyan falfirkák kezdtek feltünedezni, amelyek Moralest gyilkosnak, diktátornak és drogkereskedőnek titulálták, miközben a szegénynegyedekben „Evo sí!” és „Áñez fascista!” szövegű graffitikkel foglaltak állást a lakosok az elűzött elnök mellett.
Áñez tüntetőleg visszaköltözött a Casa Quemadába a borzalmas felhőkarcolóból, hogy még a nyomait is eltüntesse Morales – szerinte – rémuralmának. Az emlékek azonban nem halványultak.
Morales még 2008-ban kiutasította az országból az Egyesült Államok nagykövetségének alkalmazottait, és megszakított minden kapcsolatot a jenkikkel, s távoznia kellett La Pazból a DEA, az Egyesült Államok drogellenes ügynöksége (Drug Enforcement Administration) munkatársainak is, amit Washingtonban úgy értelmeztek, hogy Bolívia a nemzetközi drogkereskedelem támogatója.
Áñez természetesen visszahívta a jenkiket, és az sem vet jó fényt az ideiglenes elnökre, hogy a személyi titkára, Erick Foronda bevallottan a CIA ügynöke. A „sápadtarcú asszony” még a látszatra sem adott: sietve kiutasította Bolíviából a venezuelai diplomatákat és a kubai orvosokat azzal, hogy utóbbiak a kormányellenes erőket pénzelik. (A kubaiak? Még arra sincs pénzük, hogy magukat pénzeljék...) Donald Trump és a jobboldali brazil elnök, Jair Bolsonaro volt az első két államfő, aki elismerte Áñez asszonyt legitim köztársasági elnöknek, Joe Biden, a demokrata párti elnökjelölt azonban államcsínynek minősítette Morales menesztését.
Nemrégiben a The New Yorker magazin riportere a Casa Quemadában járt, és interjút készített Áñez elnökkel.
Amikor Morales megbukott, valójában felszabadítottuk Bolíviát – fogalmazott a „sápadtarcú asszony”. – Véget ért a tizennégy évig tartó diktatúra, a hazugságok diktatúrája. Most állítjuk vissza a szabadságot, ez az új kezdet ideje Bolívia számára. Most már senki sem veheti el azt a jogunkat, hogy szabadon gondolkodjunk.
Az újságíró felvetette, hogy esetleg megrémíthette Morales híveit, amikor a Bibliával a kezében végigjárta az elnöki palotát. Vajon ez nem annak a jelképe volt, hogy az ideiglenes elnök szélsőjobboldali?
Hívő asszony vagyok, akinek a Biblia sokat jelent – válaszolt Áñez. – Mármost, ha az istenhit a szélsőjobboldaliság szinonimája, akkor szélsőjobboldali vagyok. Márpedig Bolívia lakosságának nyolcvan százaléka katolikus. Morales nem tartozik közéjük, ő valami másban hisz.”
Áñez egy Facebook-bejegyzésében – amit később törölt – egyenesen sátánistának nevezte elődjét...
Akármennyire is diktatúrának minősítette az elnökasszony elődje tizennégy éves uralmát, amikor tavaly november 12-én magához ragadta a hatalmat, érdekes dolgok történtek. Áñez asszony alkotmányos mentességet adott a fegyveres erőknek, ami azt jelentette, hogy semmiféle erőszakos cselekedetükkel nem kellett elszámolniuk, amit Morales híveinek elűzése érdekében tettek. És november 15-én két alkalommal is sortűz dördült el. A Morales mellett tüntetők közül kilencen, illetve tízen maradtak holtan a vérengzések helyszínén. A magyarázat az ilyenkor szokásos volt: a biztonsági erők „terrorcselekményeket” akadályoztak meg.
Persze a Morales-ellenes erőknek is megvan minden okuk a felháborodásra.
A futballőrült exelnök 2010-ben 38 millió dollárért vásárolt magának egy különgépet, kizárólag azzal a céllal, hogy elutazzon Dél-Afrikába a labdarúgó-világbajnokságra.
(Az elnöki palota előcsarnokában egy hatalmas freskón Morales példaképei voltak láthatók Nelson Mandelától Gandhin át Che Guevaráig, Fidel Castróig és Hugo Chávezig...)
Ilyen előzmények után tartották meg október 18-án a parlamenti választásokat Bolíviában. Amit Luis Arce, Morales korábbi gazdasági és pénzügyminisztere elsöprő fölénnyel megnyert (55,1 százalékot szerzett). A MAS, Morales szocialista pártja visszakerült a hatalomba. Arról azonban – legalábbis Arce ezt állítja – szó sincs, hogy Morales bekerülne az új kormányba, arról még kevésbé, hogy visszakapná az elnöki posztot.
Elegem van a politikából – nyilatkozta a 61 éves exelnök még Argentínából. – Igen, hazamegyek, de visszavonultan fogok élni. Haltenyésztéssel foglalom el magam.
Erre azért ne vegyünk mérget...