Index Vakbarát Hírportál

Ha lenne pénze, elutazná a legtöbbet utazott magyar

2020. november 1., vasárnap 16:52 | aznap frissítve

Földvári András a legtöbbet utazott magyarok egyike. 113 alkalommal kerülte meg a Földet, egy híján 800 repülőtéren fordult meg, és az ENSZ valamennyi tagországában járt már. Kalandjairól szóló könyve, az Elmentem világgá! máris 11 ezer példányban fogyott el.

Számos hobbiutazóhoz hasonlóan Földvári András története is a Nyolcvan nap alatt a Föld körül című regénnyel kezdődött.

Gyerekkoromban, nagynénémtől kaptam ajándékba a Verne-kötet. Amint elkezdtem olvasni, tudtam, hogy egyszer én is körbeutazom a világot

– mondja az Indexnek Földvári András. A 68 éves férfi messze túlteljesítette gyerekkori célját. Az ENSZ által elismert valamennyi, 193 országban megfordult már, a világ 799 repülőterén járt – a bakancslista nyolcszázadik reptere a Berlinben most nyíló brandenburgi légikikötő lesz. A kalandos évtizedek során pedig annyi kilométert utazott, amennyiből tizenkétszer tehető meg a Föld és a Hold közötti távolság.

Ahhoz, hogy valaki a legtöbbet utazott magyarok között szerepeljen, tudatos építkezés kell. Földvári elmondta, miután marketing szakirányon elvégezte a Kereskedelmi Főiskolát, édesapja az akkori söripari állami tröszthöz ajánlotta be.

Csakhogy nem szeretem a sört, úgyhogy gondoltam, nem én lennék a legjobb ember a termék értékesítéséhez

– mondja. Szerencséjére akkor disszidált a Malév Air Tours Észak-Amerika csoportjának egyik munkatársa, így az állami sörgyár helyett a magyar légitársaságnál kezdhetett karriert. A hosszú bakancslistáról a hivatalos utaknak, illetve a személyzeti jegyeknek köszönhetően gyorsan fogytak a célországok, de Földvári a 2018-as nyugdíjazása után sem állt le. A világ déli féltekéjén indult körútra, és éppen a Salamon-szigeteken járt, amikor eldöntötte: könyvet ír kalandozásairól.

Egy ismerősöm noszogatott, hogy kis befektetéssel ki is adhatnám az élettörténetem. Én erre azt feleltem, hogy ha lenne pénzem, akkor azt elutaznám

– így Földvári.

Végül egy újságíró barátja révén a XXI. Század Könyvkiadó meglátta a sztoriban a fantáziát. Bár a koronavírus-járványra hivatkozva először elhalasztották a megjelenést, végül éppen a karanténban rekedt olvasók örültek a legjobban a kötetnek. A könyv már lassan a negyedik kiadását éri meg.  

A koronavírus nemcsak a könyvkiadást, de Földvárit sem állította meg. Az utazó nyugdíjas jelenleg Costa Ricába készül, ahova egy kölyökkutyát fog elkísérni új gazdájához. Az ehhez hasonló megbízások mellett pedig folyamatosan vadássza az olcsó jegyeket, nagy rutinnal egyeztetve a fapados járatok ajánlatait a járványügyi korlátozásokkal.

Három nyelven nyomják a lapokat

Ehhez veleszületett vagy tanulással felvett érdeklődés kell. Rábeszéléssel nem megy

– mondja Földvári arra a kérdésre, miért is jó, ha utazik az ember. Abban egyetértünk, hogy a frusztráción, zárkózottságon segít, ha időnként külföldre megyünk, Földvári szerint azonban ez a hobbi sem való mindenkinek.

Szerinte 

Vannak, akik szoronganak idegen környezetben, mások a repüléstől, a hajózástól félnek. Fontos, hogy először legyünk nyitottak a világra, s csak utána utazzunk el.

Persze a tapasztalt utazó is találkozhat nehezebb tereppel, Földvári számára a nigériai Lagos, illetve Dakka, Banglades fővárosa volt ilyen.

Lagosban gyakran előfordul, hogy az idegenben rögtön a gyarmatosítót látják meg, eléggé arrogánsak az emberek

– fogalmaz, Dakkában pedig a mindent elborító hulladékon ütközött meg Földvári. Kedvenc országa az Afrikától keletre, az Indiai-óceánon fekvő Mauritius: a multikulturális gyökereire büszke szigetországban szeretik az idegeneket, miközben sokszínű a konyha, és persze elképesztő tengerpartokkal büszkélkedhet.

„Mauritius mégsem tipikus strandország. Tele van például hindu és keresztény templomokkal, de vannak zsinagógák is.”

Az ország hangulatára jellemző, hogy három nyelven nyomtatják az újságokat: a hivatalos nyelv az angol, az utcán franciául beszélnek, miközben az emberek többségének a kreol az anyanyelve.

Utazás járvány idején és azon túl

Nem igaz, hogy egy komolyabb utazáshoz vagyonok kellenek. Már fapados légitársaságok is indítanak interkontinentális járatokat, sokat csökkentek a jegyárak a koronavírus-járvány miatt is. Földvári Andrást kérdeztük arról is, mire kell figyelni a rázósabb térségekben. Íme, pontokba szedve a világjáró utazási és túlélési tippjei:

Rovatok