Index Vakbarát Hírportál

Ungváron megteltek a kórházak

2020. november 1., vasárnap 21:06

Nem lassul a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, vasárnapra is csaknem nyolcezer új fertőzöttet azonosítottak, az egy nap alatt elhunytak száma is megint meghaladta a százat, közben Ungváron telítődtek a kórházak a kárpátaljai kormányzó szerint – adta hírül az MTI.

Olekszij Petrov, Kárpátalja megye kormányzója az Ukrajinszka Pravda hírportál vasárnapi jelentése szerint hivatala honlapján nyilvánosságra hozott közleményében azt írta, hogy Ungváron a kórházak megteltek súlyos betegekkel, ezért a koronavírusos fertőzötteket más városokba kénytelenek szállítani.

Ungvárt – továbbá a megyében az ungvári járást és Beregszászt – a kormány pénteki döntésével a legsúlyosabb, vörös zónába sorolta.

A kormányzó reményét fejezte ki, hogy ennek megfelelően a város vezetése hétfőn meghozza a megfelelő döntéseket a szükséges korlátozásokról.

A vörös besorolású helyeken elvben

be kell zárni az iskolákat, a közösségi közlekedést le kell állítani,

vagy csak a stratégiailag fontos intézmények alkalmazottai vehetik azt igénybe, nem tarthatók tömegrendezvények, és a piacokat is bezárhatják.

A közölt adatok alapján Ukrajnában az elmúlt napon 7959 új esettel 395 440-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 110-zel 7306-ra. Eddig 161 441-en gyógyultak meg, viszont már 226 693 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel az országban.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján közölte, hogy az országban 52 ezer kórházi ágy áll rendelkezésre Covid-betegek kezelésére, ebből jelenleg már több mint 26 és fél ezer foglalt. A kórházi kezelésre szoruló koronavírusos, illetve fertőzésgyanús betegek száma egy hét alatt csaknem 3 és fél ezerrel nőtt.

Rovatok