Index Vakbarát Hírportál

Három nap után élve került elő a törökországi romok alól egy hároméves kislány

2020. november 2., hétfő 10:48

Három nap után élve találtak rá a törökországi földrengés után eltűnt hároméves kislányra – írta meg a Blikk.

Az Égei-tenger vidékét sújtó pénteki, a Richter skála szerint 7-es földrengés akkora erejű volt, hogy még Isztambulban is és Athénban is érezni lehetett.

A hétfő délelőtt Izmirben megtalált kislány 65 órát töltött a törmelék alatt. Kiemelése után azonnal kórházba is szállították. Mint kiderült, az édesanyját és az ikertestvéreit is már korábban, 23 órával a rengések után megtalálták, harmadik testvére azonban életét vesztette.

A tengerparti Izmir volt az egyik leginkább érintett terület, ahol több mint 20 épület dőlt össze, még mindig nem tudni pontosan mennyien rekedtek a romok alatt.

Rovatok