Index Vakbarát Hírportál

UNESCO: Ötvenhét újságírót gyilkoltak meg tavaly

2020. november 2., hétfő 20:19

Ötvenhét újságírót gyilkoltak meg világszerte 2019-ben - közölte hétfőn az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO). Ez a legkevesebb áldozatot jelenti az elmúlt évtizedben, viszont az újságírók elleni bűncselekmények elkövetői közül átlagosan tízből kilenc büntetlen marad.

Túl sok újságíró fizet ilyen árat riportjaiért - mondta Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatója annak a nemzetközi napnak az alkalmából, amelynek célja, hogy véget vessenek az újságírók elleni bűncselekmények büntetlenségének.

A 2018-as év során 99 újságírót öltek meg világszerte, 2017-ben 80-at, 2016-ban pedig 102-t.

2019-ben a legtöbb újságírót Latin-Amerikában és a Karibi-térségben ölték meg, az összes feljegyzett gyilkosság mintegy 40 százaléka történt itt. A második legtöbb ilyen jellegű gyilkosság (26 százalék) az ázsiai és csendes-óceániai térségben, a harmadik legtöbb (18 százalék) pedig arab országokban történt.

Az UNESCO szerint bár átlagosan minden 10 áldozatból 9 férfi, a nők válnak leginkább „nemi alapú támadás” áldozatává az interneten és egyéb médiumokban.

A legtöbb újságírót, szám szerint 12-t Mexikóban öltek meg tavaly. Mexikót Szíria követi, ahol 6 újságírót gyilkoltak meg, majd Afganisztán, ahol 5 újságíró lelte halálát gyilkosság következtében.

A párizsi székhelyű szervezet tájékoztatása szerint a 2018-ban és 2019-ben elkövetett 156 gyilkosság több, mint fele (51 százaléka) akkor következett be, miközben az adott riporter éppen szolgálatban volt. Az elmúlt évben a halálos támadásoknak leginkább kitett sajtómunkatárs a televíziós riporter (30 százalék), majd a rádiós újságírók (24 százalék) és az írott sajtó (21 százalék) munkatársai voltak - a megelőző évekhez hasonlóan.

Az UNESCO arra figyelmeztetett, hogy bár az újságírók elleni gyilkosságok száma "jelentősen" csökkent a fegyveres konfliktusok sújtotta országokban, ez a csökkenő tendencia kisebb azokban, amelyekben nem dúl ilyesféle konfliktus.

A korrupcióról, az emberi jogsértésekről, a környezet elleni bűncselekményekről, a tiltott kereskedelmekről és a politikai jellegű bűncselekményekről való beszámolás előtérbe állítja a riportereket, és a fenyegetésekre válaszul egyesek öncenzúrát kénytelenek alkalmazni – áll a beszámolóban.

Rovatok