Index Vakbarát Hírportál

Bűnszövetkezetnek minősítette a kommunista pártot a szlovák parlament

2020. november 4., szerda 18:08

Egy ma elfogadott törvény szerint északi szomszédunknál a jövőben tilos lesz utcákat vagy köztereket elnevezni a kommunista, fasiszta és náci rendszerek képviselőiről. Ugyancsak tiltva lesz ezen rendszerek jelképeinek használata az emlékműveken és emléktáblákon.

A klasszikus politikai szempontok szerint nehezen meghatározható, talán leginkább centrista-jobboldalinak nevezhető Matovič-kormány törvénymódosítását szerdán fogadta el a szlovák parlament. Az ellenzék képviselői nem támogatták a javaslatot, illetve nem vettek részt a szavazáson – jelentette a közszolgálati TASR hírügynökségre hivatkozva az MTI.

A már létező, a kommunista rendszer erkölcstelenségéről és jogellenességéről szóló törvényt továbbá azzal egészítették ki, hogy az 1948–1989 között fennálló csehszlovákiai kommunista rendszer jogellenes volt, és az alapvető emberi és szabadságjogok elnyomására irányult.

Az egykori Csehszlovákia Kommunista Pártját, valamint a részét képező Szlovákia Kommunista Pártját a parlament bűnszövetkezetnek minősítette.

Ez jelentős lépés, ugyanis a Szlovákia Kommunista Pártja nevű állampárt az 1989-es rendszerváltás után átalakult a Demokratikus Baloldal Pártjává, majd betagozódott a Robert Fico volt miniszterelnök által létrehozott Irány-Szociáldemokrácia Pártba (Smer-SD), amely hosszú éveken keresztül kormánypárt volt Szlovákiában.

Ugyanez vonatkozik a másik szélsőségre, az 1939 és 1945 között létező Szlovák Köztársaság képviselőire is. A háborús Szlovákia hű szövetségese volt a náci Németországnak, azonban ennek örökségét jelenleg csak a Marian Kotleba vezette radikális szélsőjobboldali ellenzéki Mi Szlovákiánk Néppárt vállalja, amelynek több képviselője is van a parlamentben.

A tiltás nem vonatkozik azokra a személyekre, akik később aktívan bekapcsolódtak az elnyomó rezsimek elleni küzdelembe. Vitás esetekben a Nemzeti Emlékezet Intézetének álláspontja lesz a mérvadó.

Rovatok