Index Vakbarát Hírportál

Az éhségsztrájkoló szaúdi aktivista szabadon engedését követeli az ENSZ

2020. november 5., csütörtök 15:44 | aznap frissítve

Az ENSZ nők helyzetével foglalkozó bizottsága (CSW) a két éve fogva tartott, éhségsztrájkoló Ludzsejn Hatlúl női aktivista és társai azonnali szabadon bocsátására szólította fel a szaúd-arábiai hatóságokat csütörtökön – írja az MTI.

A világszervezet független szakértőkből álló bizottságának közleményében kiemelték, hogy az október 26-a óta éhségsztrájkot folytató Hatlúl állapota egyre romlik.

A közlemény nyomatékosan felszólította Szalmán szaúd-arábiai királyt, hogy a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja, november 25-e alkalmából bocsássa szabadon a 2018 óta fogva tartott Hatlúlt. Kiemelték bírálatukban a szaúdi hatóságok ama döntését is, amely a családtagjaival való kapcsolatba lépést is megtiltotta az aktivistának.

Hatlúl családja emellett azzal is vádolja a hatóságokat, hogy a börtönben a nőt megkínozták és szexuálisan is bántalmazták.

Az aktivistát azért tartóztatták le, mert felszólalt a nők autóvezetésének tilalma ellen (amelyet néhány héttel később eltöröltek), és bírálta a rendszert, amely szerint az országban a nőknek számos egyéb dolgot is csak a férfi gondviselő engedélyezhet.

Nem sokkal a letartóztatása előtt az aktivista találkozott a CSW több tagjával, és beszélt nekik a nők tragikus helyzetéről a királyságban. A közlemény szerint e találkozó is szerepet játszott a megtorlásban.

Az ENSZ bizottsága hangsúlyozta, minden aktivista számára biztosítani kell a jogot, hogy félelem és későbbi megtorlás nélkül kapcsolatba léphessen az ENSZ munkatársaival.

Emlékeztettek arra is, hogy a szaúdi hatóságok márciusra tűzték ki Hatlúl tárgyalásának következő fordulóját, amelyet azonban azóta a koronavírus-járványra hivatkozva többször elhalasztottak.

Rovatok